Külföldön kapott oltásért nem jár magyar védettségi igazolvány?

Külföldön kapott oltásért nem jár magyar védettségi igazolvány?

Védettségi igazolvány (Forrás: Magyar Hang)

Több száz, de akár több ezer olyan magyar állampolgár lehet, aki külföldön kapta meg mindkét védőoltását, de most nem juthat magyar védettségi igazolványhoz, mert a rendszert nem készítették fel erre a lehetőségre. Hiába kérdezzük a hatóságokat, nem válaszolnak.

Március elején kaptam meg az első védőoltásomat Székelyudvarhelyen – mivel román állampolgársággal is rendelkezem, éltem azzal a lehetőséggel, hogy keleti szomszédunknál már a második körben oltották azokat az újságírókat, akik ottani covid-kórházból is tudósítanak, így fokozottan ki vannak téve fertőzésveszélynek. Én pedig kétszer is jártam a járványkórházként működő Székelyudvarhelyi Városi Kórház intenzív osztályán. Az első adag Pfizer-vakcina beadása után három héttel megkaptam a másodikat is – erről van egy román és angol nyelvű hivatalos iratom, amit a román egészségügyi minisztérium fejlécét viselő papírra állítottak ki.

  • Nem csak Románia irányába van vakcinaturizmus
  • A kormányinfón a Magyar Hang egyetlen kérdését sem olvasták fel, így erre sem kaptunk választ

A teljes cikket elolvashatja a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!