Egy nap a mentőállomáson

Egy nap a mentőállomáson

Egy Csíkszereda melletti kis faluhoz riasztották a mentőket egy kislányhoz, aki látszólag a koronavírus tüneteit produkálta (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Néhány nappal ezelőtt több szerkesztőség állt ki (köztük lapunk is) amellett, hogy a sajtó szabadon tudósíthasson a járványhelyzetről, mert meggyőződésünk, hogy a vírus elleni küzdelmet nem hátráltatja, hanem segíti az emberek korrekt tájékoztatása és a valós helyzet megismertetése. Hamar kaptunk választ: először Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár jelentette ki, hogy a kórházakban gyógyítani kell, és nem kamerázni, majd Orbán Viktor miniszterelnök is arról beszélt, hogy „nem most van az ideje, hogy bemenjenek a kórházakba, kamuvideókat és rémhíreket gyártsanak”.

Érdekes módon Romániában ezt másképp gondolják. Tavaly év végén egyetlen e-mailváltás után (!) beengedtek minket Székelyudvarhelyen a járványkórházként működő helyi egészségügyi intézmény intenzív osztályára is, aztán márciusban – szintén egyetlen levél után – engedélyt kaptunk arra is, hogy végigkövessük a székelyföldi mentők egy munkanapját. Sőt, Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat vezetője arra kért, ne csak az udvarhelyi mentőállomást nézzük meg, hanem menjünk át Csíkszeredába is.

A teljes cikket a Magyar Hang április 9-én megjelent 2021/15. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!