Lóvá tett szomszédok Halason

Szabálytalanul építettek lovasszínt Kiskunhalas egy olyan részén, ahol erre a helyi építési szabályzat (hész) alapján nem lett volna lehetőség. Mára – egyes értelmezések szerint – törvényen kívüli állapot állt elő: az építményben azóta is lovakat tartanak, ám annak használatba vételi és fennmaradási engedélye nincs. Cikkünk egy nyugdíjas férfi és a szomszédja udvarán álló lótartó épület történetét meséli el, amely addig bolyongott a közigazgatás labirintusában, amíg elveszett benne.

László János nyugdíjas tanárember, Kiskunhalason él feleségével. A 27 ezer lelkes város Bács-Kiskun megye negyedik legnagyobb települése, ahol 1945 után a mezőgazdaság mellett mind fontosabbá vált az ipar: az 1980-as évekre a fém- és a könnyűipar kínált megélhetést a lakosságnak. A rendszerváltás után sorra szűntek meg a textil üzemek, a Levi’s farmergyár is már jó tíz éve bezárt. Az iparosítás és az urbanizáció átalakította a városképet is, halványult a hajdani mezővárosi arculat. A lótartásnak azonban ezzel együtt is nagy hagyományai vannak, a Kiskunhalasi almanach című kötet szerint a város évszázadokon át a régió lovas életének központja volt. Furcsa módon ez 1945 után sem változott. Az 1902-ben épült halasi lovaslaktanyában például a második világháborúig a csendőrségnek, később a határőrségnek képeztek lovakat. A lovasiskola 2000-ben szűnt meg – azóta az épületbe új élet költözött, részben az önkormányzat révén.

• Hogyan éli meg a történteket László János, miért mondja, hogy a megyében összeomlott az emberek jogbiztonsága összeomlott?
• Visszajelzett-e megkeresésünkre a lovasszínt felépítő gazda?
• Hogyan látja a kialakult helyzetet Fülöp Róbert kiskunhalasi polgármester?

A válaszokat és a teljes cikket a Magyar Hang április 16-án megjelent, 2021/16. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Pluszfelületén online!