Nem folytathatjuk ott, ahol abbahagytuk

Nem folytathatjuk ott, ahol abbahagytuk

A lángoló őserdő Brazíliában 2020. augusztus 11-én (Fotó: REUTERS/Ueslei Marcelino)

A koronavírus-járvány az élet minden területén új helyzetet teremtett, így a klímaváltozás elleni küzdelem játékszabályait is újraírta. Hogy hogyan állunk most, arról a Magyar Hang Perger Andrást, a Greenpeace szakértőjét, illetve Kajner Pétert, az ELTE Társadalomtudományi Karának oktatóját, és a WWF Magyarország Élő folyók program szakértőjét kérdezte.

– A lezárások miatt 2019-hez képest tavaly nagyságrendileg 7-8 százalékkal csökkent a szén-dioxid-kibocsátás világszerte. Ez azért izgalmas, mert minden évben éppen ekkora arányban kellene csökkentenünk ezt, hogy 2050-re elérjük a karbonsemlegességet – mondta Perger András.

Kajner Péter arra hívta fel a figyelmet: az aszály okozta károk a mezőgazdaságban ma már jóval nagyobbak, mint a többletvíz okozta veszteségek. Mégis, szabályozott folyóinkon, illetve kiterjedt belvízelvezető rendszeren keresztül szabadulunk meg az életadó víztől, amilyen hamar csak lehet.

Mindkét szakértő kiemelte: most, hogy az országok komoly pénzeket terveznek tenni a járvány miatt leállt gazdaság újraindításába, nem lesz mindegy, hogy azt milyen területekbe fogják fektetni. – Ha most milliárdokat forgatunk „rossz” iparágakba, akkor azokat később nagyon nehéz lesz leállítani, hiszen a tulajdonos nem érti majd, miért kell bezárnia pár év múlva – jegyezte meg Perger András, míg Kajner Péter is hangsúlyozta: „helikopterről öntik” a pénzt a gazdaságba, de ennek minimális része megy a „zöld újraindításra”.

  • De mit gondolnak a szakértők a klímaváltozás elleni magyar lépésekről, milyen területeken kellene a kormánynak mielőbb cselekednie?
  • Milyen következménye lehet a globális felmelegedésnek Magyarországon?
  • Hogyan állnak most a világ nagyhatalmai a klímavédelemhez?

A teljes cikket a Magyar Hang április 16-án megjelent 2021/16. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!