Sörténelem VII.

Messziről jött ember azt mond, amit akar, tartja a bölcsesség. Ez azonban úgy is igaz, hogy messziről jött embernek azt mondunk, amit akarunk – kiváltképp, ha Magyarhonból fogadunk látogatókat egy olyan országban, amelyben nem a világnyelvek egyikét beszélik. A Cseh Köztársaságban akár a sörök némelyike is kiváló eszköze lehet annak, hogy tréfát űzzünk a Hrabal nyelvéhez kevésbé konyító vendégeinkből. Kiváló móka ugyanis – ráadásul a jeles termékből legurított korsók számával arányosan növekvő sikerű vállalkozás – bebeszélni a jó hazaiaknak, hogy a Policka sört azért hívják Polickának, mert a belga meg a bajor szerzetesek példája által megihletett cseh rendőrök főzik az őrsön.

Pedig a Policka neve valóban beszélő név, még ha nem is a tréfának megfelelően. A történelmi Csehország és Morvaország határán fekvő települést ugyanis II. Premysl Ottokár cseh király – nem mellékesen IV. Béla Kunigunda nevű unokájának férje – parancsára alapították 1265-ben, amikor is az uralkodó meghagyta a Conrad von Löwendorf nevű királyi megbízottnak, hogy alapítson egy várost Pardubicétől délkeletre, „na políckách”, azaz „a mezőkön”. A trapéz alakú városmag, amelynek sarkaiból egy-egy utca vezetett a ma is álló városfalakon nyitott kapuk felé, állítólag von Löwendorf tervei alapján épült, és észak-német telepesek népesítették be. A helyi sörfőzés az 1517-es Szent Vencel-napi egyezmény megkötése után virágzott fel, ami kiterjesztette a városi polgárság politikai befolyását, cserébe viszont kereskedelmi jogokat garantált a nemességnek.