A szomszédaink boldogabbak, mint mi

A szomszédaink boldogabbak, mint mi

Családi idill. Képünk illusztráció! (Fotó: Bob Dmyt/Pixabay)

Idén kilencedik alkalommal készítette el egy nemzetközi kutatócsoport a világ boldogságtérképét (WHR). A 2011 óta évről évre elvégzett vizsgálat 2021-ben megjelent adatai szerint a koronavírus-válság gyökeresen forgatta fel az emberek mindennapjait: hatalmasat zuhant a gazdaság, sokan megélhetési gondokkal küszködnek. A világ boldogságtérképén mégsem történt jelentős változás.

Általában az a jellemző, hogy ott, ahol bíznak az emberek a kormányban, abban is biztosak voltak, hogy a kabinet meghozza a megfelelő intézkedéseket, és azokat többnyire be is tartják – derül ki a kutatás eredményeiből. A sikeres Covid–19-stratégia esélye nagyobb volt a fizikailag elszigetelt országokban, illetve ott, ahol tanultak a korábbi hasonló járványokból (SARS, MERS), valamint azokban az államokban, ahol női vezető van.

  • Különösen a szegényebb rétegek körében figyelhető meg a mentális egészség romlása
  • A fiatalok hamarabb túlteszik magukat a problémákon
  • A harag aránya azonban nem változott a pandémia előtti időszakhoz képest

A teljes cikket elolvashatja a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!

Címkék: boldogság