Itt a pénz, hol a pénz?

Itt a pénz, hol a pénz?

Hitelfelvételnél, hitelmoratóriumnál is sok múlik az apró betűs részeken (Forrás: Shutterstock)

Közeledik a hitelmoratórium vége, és sokan meglepődnek mostanában. Megérkezik ugyanis a hitelező banktól a kimutatás – és köszönőviszonyban sincs azzal, amit az adós gondolt.

Az ellenzék most a kormányt hibáztatja, és a szegény, megvezetett állampolgárt sajnálja, ami érthető álláspont, csak éppen nem fair. A helyzet valóban rossz, sőt sok adósnak egyenesen rettenetes – de a hiba nem szimplán a kormány vagy a bankok készülékében van. Az a nagy baj, hogy 32 év alatt sem jutottunk el odáig, hogy az átlagembernek minimális fogalma legyen a banki hitelezés logikájáról.

Jogos a kérdés, hogy ez kinek a hibája, osszuk is szét a felelősséget: súlyosan felelős az elmúlt 32 év összes kormánya, mert semmit sem tett azért, hogy az állampolgárok eme alapvető pénzügyi ismeret birtokába jussanak. Felelősek a bankok azért, mert soha nem tájékoztatják kimerítően a hozzájuk forduló potenciális ügyfelet. A bank gazdag, jogászok hada védi az érdekeit, miközben az ügyfél maximum a józan eszére számíthat, sőt arra sem, mert a banki alkalmazott arra kap kiképzést (és anyagi javadalmazást), hogy „eladja a terméket”, magyarán rábeszélje az érdeklődőt.

A teljes cikket a Magyar Hang április 16-án megjelent 2021/16. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!