Más világok

Már egy éve tervezgetem, hogy feladom a terveket. Megpróbálom inkább nyitott elmével átélni a történelmi pillanatot, képességeim szerint felfogni a halál közelségének transzcendens élményét, és hétről hétre, napról napra élni, mint egy spirituális utazó. Ehelyett persze csukott elmével borongok a home office-ban, már meg sem kísérlem, hogy bármit megértsek a körülöttem kavargó eseményekből, és a hétről hétre való létezés legfeljebb azt juttatja eszembe, hogy kényszervállalkozásban utazom.

Inkább más, idegen világok elképzelésébe kapaszkodom. Finnországra futólag és hosszan elrévedve is sokat gondolok. Úgy, ahogyan az ember arra a nagy szerelmére emlékezik, akivel végül nem kötötte össze véglegesen az életét, de voltaképpen már nem is emlékszik rá, hogy miért nem. Csak azt tudja, hogy ha eszébe jut, még mindig felgyorsul a szívverése. Akárhányszor visszatértem hozzá, egyből megszédültem újra. A kultúrsokk persze úgy volt teljes, ha az ember Kőbánya-Kispestnél átszállva, bőröndjét a rozsdás gerendák és beázott betontetők alatt gurítva, beázásból eredt csermelyeket és vizeletpocsolyákat kerülgetve a reptéri busszal bumlizik ki Ferihegyre.