Amerikai autók

Amerikai autók

Egy 1970 Pontiac GTO „Judge” (Fotó: Wikipédia)

Az autóskártya nyilván alap, gyerekkoromban ráadásul a Képes Újság című lapban volt egy sorozat is, azzal a címmel, hogy Képes autótörténet, amelyben hetente megmutattak egy-egy gépjárművet a kezdetektől napjainkig. Az akkori napjainkig. A kezdetek kezdetei nem hoztak lázba, az első autó, ami módfelett tetszett, a Stoewer Gigant volt a húszas évek végéről. A hatvanas–hetvenes évekre aztán már komolyabban rápörögtem, hiszen amúgy is odavoltam a modern dolgokért. Úgy formailag, mint tartalmilag.

A hatvanas–hetvenes években az amerikai autók voltak a legszebbek szerintem. Hatalmasak voltak, de már nem annyira ormótlanok, mint az egy-két évtizeddel korábbi országúti cirkálók, finomodott a vonalvezetésük, vidámabbak lettek a színeik is, és jóval kevesebb köbcentiből hoztak ki több lóerőt, mint elődeik. Szépen el lehetett képzelni, hogy milyen csodás lenne keresztülrobogni bármelyikükkel egy egész kontinensen. Már a nevüknek is micsoda hangzása volt, Dodge, Buick, Oldsmobile, Chevrolet, Cadillac, Lincoln és így tovább. Az első számú kedvencem a Pontiac Judge lett, noha fogalmam sem volt, hogy mi az a dzsadzs. És utána hamarosan befutott a Ford Mustang. Kicsit bosszantott, hogy az autóskártya akárhányadik kiadásába egy hathengeres verziót tettek bele, ami mindössze 122 lóerőre volt képes, pedig lehetett tudni, hogy vannak lényegesen izmosabb példányok is belőle. 

A teljes cikket a Magyar Hang április 23-án megjelent 2021/17. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!

Címkék: film, autó