Egyetlen korsó

Egyetlen korsó

Fotó: Fortepan/Karabélyos Péter

Nagy figyelemmel olvasom Haklik Norbert kollégám sörténelmi sorozatát e lapban, és ennek kapcsán a minap eszembe jutott, hogy vajon emlékszem-e rá, mikor is ittam először sört. Nem kellett sokat töprengenem, nagyjából be tudtam határolni az időt. Negyedikes gimnazista voltam, pár hónappal érettségi előtt, akkor, amikor a magamfajta félszeg és mindentől szorongó kamaszok is átmenetileg úgy érezhetik, hogy övék a világ. Elvégre ők a legidősebbek az alma mater nebulói között, a kisebbek fölnéznek rájuk, még akkor is, ha ez nem föltétlen a személyüknek szól, hanem sokkal inkább a koruknak meg az abból fakadó tiszteletnek, miszerint ők hamarosan kirepülnek a nagybetűs életbe, míg a többiek maradnak az iskolapadban, a szamárfüles tankönyvek között. Ezt a fajta vélt fölényt a tanárok által nap mint nap fenyegetésként emlegetett érettségi és felvételi se bírta letörni. Az a néhány hónap a ballagás előtt olyan volt, mintha kinyílt volna, és megmutatta volna valódi arcát a világ.

Azzal is tisztában vagyok, hogy egyesek, sőt sokak szemében későn kezdtem el. Nem számítom ide azokat az idétlen gyerekkori alkalmakat, amikor valamelyik rokon egy-egy családi összejövetelkor arra kapacitált, hogy kóstoljam meg, legalább egy kortyot. Megkóstoltam. Keserű volt, és rossz szagú. Nem értettem, mi ez a fölhajtás körülötte. Az osztálytársaim és a haverok egy része persze különféle bulikon már átestek rajta, mint ahogy az is nyílt titok volt, hogy rendszeresen átlógnak a szomszéd utca egy ódon házának pincéjében működő sörözőbe, ahol nem kértek személyit, bár azt hiszem, ezt akkor még semmiféle rendelet nem is írta elő. Én viszont afféle okostojásnak voltam elkönyvelve, őszintébben fogalmazva: az osztály lúzere. A szabályokat gondosan betartottam, és féltem minden lehetséges következménytől. Azoktól is, amelyeknél esély se volt arra, hogy valaha is bekövetkezhetnek.

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!