A kormány és a propagandasajtó próbálja magyarázni a bizonyítványt

A kormány és a propagandasajtó próbálja magyarázni a bizonyítványt

Védőfelszerelést viselő ápoló a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított központi intenzív osztályon a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban, Székesfehérváron 2021. április 28-án (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

A hivatalos napi jelentések alapján úgy tűnik, május elejére túljutottunk a harmadik hullám csúcsán: a napi halálozások száma 120–150 körüli szintre mérséklődött, de jelentős csökkenést mutat a kórházban ápoltak és a gépi lélegeztetést igénylők száma is. Ám a Worldometers statisztikai oldalon továbbra is – immár két hete megszakítás nélkül – vezetjük a covidhalálozási világranglistát.

A mind tragikusabb adatok láttán a kormány és a propagandasajtó hetek óta igyekszik megmagyarázni a bizonyítványt: ennek lényege röviden úgy foglalható össze, hogy míg Magyarország nemcsak a covidban, hanem a coviddal – tehát valójában más betegség miatt, de fertőzöttként – elhunytakat is feltünteti a gyorsjelentésekben, addig más országok eltérő módszertant követve kevesebb halottat jelentenek, ezért az adatok valójában nem is összehasonlíthatók. Aki pedig mégis azt a következtetést szűrné le, hogy a hazánkban többen halnak meg, mint máshol, az hazudik, rém- és álhírt terjeszt.

Mindennek fényében érdemes felidézni, hogy a járvány második hullámának elején a kormány még valós és helyes összehasonlítási alapként tekintett a különböző országok jelentéseire. Igaz, akkor még a covidhalálozások összesített számát tekintve sok uniós államnál jobban álltunk, köszönhetően az első hullám alatti lezárásoknak.

Erről is olvashat a cikkben:
• Mire hivatkozik most a kormány és sajtója
• Mi volt a korábbi érvrendszer?

• Hogy lett a hiteles információból rémhír?

A teljes cikket a Magyar Hang május 7-én megjelent 2021/19. számában találja (tartalomjegyzék itt). Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!

Címkék: koronavírus