A hely, ahol akkor oltottak, amikor a csillagok is úgy álltak

A hely, ahol akkor oltottak, amikor a csillagok is úgy álltak

Szerzetesek vakcinaszállítmányt áldanak meg Bhutánban (Fotó: bhutáni egészségügyi minisztérium/Facebbok)

Bhután a koronavírus elleni küzdelem bajnoka. A 754 ezres himalájai királyságban a cikk írásakor 102 aktív fertőzöttet tartottak nyilván, egy ember halt meg összesen covidban, a járvány állapotát pedig sporadikusnak (elszórtnak) tekintik. Ehhez rendkívül szigorú karanténszabályok és kontaktuskövetés kellettek, de ami Bhutánt igazán különlegessé teszi, az oltókampány. Az állam a tudomány racionalitását keverte a vallásos miszticizmussal, így egyetlen hét alatt beoltottak gyakorlatilag minden felnőttet.

A bhutáni koronavírus-oltások alakulását jelző grafikon klasszikus telítési görbét követ: a kiindulóponttól (március 27-étől) kezdve egyenes, meredek vonalban tart felfelé, és minden egyes nap a lakosság nagyjából tíz százalékával emelkedik. Majd április elsején laposodni kezd, és április 3-án tökéletesen ellaposodik. Vagyis nem adnak be immár új oltást (pontosabban csak napi száz–kétszáz dózist). Ez merőben szokatlan, hiszen a „normális” grafikonon először csak kissé emelkedik a beoltottak száma (amikor még csak a kiemelt csoportokat oltják, és nincs is elég oltóanyag), majd egyre meredekebb lesz, végül lassan csökken a meredekség. Bhután azonban minden tekintetben eltérő stratégiát választott a világ többi államától.

Ezekről is olvashat a cikkben:
• A vakcinákat Indiától kapták ajándékba
• Az első adagot a majom évében született egyik hölgynek adta be egy szintúgy a majom évében született másik hölgy
• Nem kezdték el az oltások beadását, amikor még nem volt mindenkinek, mert az társadalmi feszültséget szült volna

A teljes cikket a Magyar Hang április 30-án megjelent 2021/18. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!