A borászok nyakán maradtak a csúcsborok

A borászok nyakán maradtak a csúcsborok

A Jásdi birtok (Fotó: Jásdi Borterasz Facebook oldala)

Hiába ittak a magyarok a pandémia alatt, mégis nagy a borászok bevételkiesése, mivel a korábban a vendéglátásban értékesített csúcsboraikat nem tudták eladni. Az emberek otthon inkább az olcsóbb nedűkre szavaztak, és azok a borászok jártak jól, akik tavaly egy évre kivonultak a felső közép kategóriás termékek előállításából.

Nagyon érzékenyen érintette a borászokat a koronavírus-járvány, a borfogyasztás a világon 2002 óta nem volt olyan alacsony szinten, mint 2020-ban. – Nincs ez másképp Magyarországon sem, noha az alkoholfogyasztás a járvány ideje alatt nem esett vissza – nyilatkozta a Magyar Hangnak Jásdi István csopaki borász. Tavaly az év első három hónapjában még semmilyen hatását nem érezték a járványnak, utána viszont a minőségi borok fogyasztása mélyrepülésnek indult. Bizonyos árkategória felett ugyanis a hazai borok döntő többségét a gasztronómiai hálózatokban értékesítik, márpedig az éttermek a korlátozások miatt hónapokig zárva tartottak. A szakember úgy látja, azok érezték meg kevésbé ezt a hatást, akik stabil vevőkörrel rendelkeznek, ez viszont helyfüggő: a Balaton környéki termelőket például kevésbé viselte meg a válság. Ám akik csúcsboraikkal a gasztronómiai fogyasztásra építették üzletüket, azok hatalmas veszteséget szenvedtek el. Akad olyan termelő, akinek a felére esett vissza a forgalma.

Erről is olvashat a cikkben:
• Miként reagálhatnak a termelők?
• Kik jártak jól?
• Milyen lehet az idei év?

A teljes cikket a Magyar Hang május 14-én megjelent 2021/20. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!