Az egész világ gyászban van, és ennek nem lesz vége egy csapásra

Az egész világ gyászban van, és ennek nem lesz vége egy csapásra

A pedagógusok tánccal köszöntik felső tagozatos és gimnazista diákjaikat a jelenléti oktatás első napján a Szent Imre Katolikus Gimnázium és Általános Iskola udvarán Nyíregyházán 2021. május 10-én (Fotó: MTI/Balázs Attila)

Sok türelemmel kell viszonyulni egymáshoz, amikor visszatérünk a normális életünkhöz, ez a gyerekekre fokozottan igaz. A járványügyi korlátozásokat követő nyitás nem azt jelenti, hogy egyik napról a másikra visszatérünk a régi kerékvágásba – erről is beszéltek a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház és az UNICEF Magyarország által szervezett beszélgetésen a pszichiáter és pszichológus szakemberek. 

Pszichiáterek, pszichológusok és pedagógusok már a járvány kezdete óta sokszor felhívták a figyelmet arra, hogy a gyerekek számára komoly mentális terhet jelenthetett az online oktatás. Ez sem volt viszont igaz mindenkire – erre Szlankó Viola, az UNICEF Magyarország gyermekvédelmi vezetője hívta fel a figyelmet. Azoknak a gyerekeknek, akik a kortárs közösségben zaklatást szenvedtek el, akár például azért, mert állami gondozottak, állandó stresszt jelentett az iskola, ami az otthoni oktatás ideje alatt megszűnt, és ez egyfajta nyugalmat adott nekik.

Szolnoki Nikolett a Vadaskert gyermek- és ifjúságpszichiáter szakorvosa is arról számolt be: sok páciensük számára felszabadulást jelentett az otthoni oktatás. – Vannak gyerekek, akik sokkal nagyobb szorongásszinttel élnek, mint az átlag, mert túlsúlyosak, szemüvegesek, beszédhibásak, autizmus zavarral élnek. Nekik nehéz közösségbe menni, ott teljesíteni, eltölteni valahogy a szünetet. Volt olyan figyelemzavaros kisgyerek is, akinek az anyukája arról számolt be, hogy a gyermek, akinek otthon semmi nem vonta el a figyelmét a tanulástól, javított az osztályzatain – mondta el a pszichiáter.

Erről is olvashat a cikkben:
• Miért lenne jó most minden nap osztályfőnöki órával indítani az iskolában?
• „Nem feltétlenül kell elvárni, hogy a gyermek ugyanolyan jó jegyeket hozzon az iskolából, mint előtte”
• „Az oltottak 48 százaléka ugyanúgy szorong, mint korábban. Fogadjuk el, hogy ennek nem lesz vége egy csapásra”

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!