Sosem dobták le, mégis ölt a harmadik atombomba

Az előbb 1945. augusztus 6-án Hirosimát, majd három nappal Nagaszakit ért atomtámadások után a harmadik előkészített atombomba bevetésre végül soha nem került sor. A Rufus kódnéven jelölt 9 centi átmérőjű, 6,2 kilogrammos, plutónium-gallium ötvözetből álló, nikkel borítású golyót augusztus 19-én dobták volna le Japánra, ám végül kísérletezésre használták a nukleáris fegyvereket a második világháború végére kifejlesztő Manhattan-terv kutatói.

A később csak „démonmagként” emlegetett töltet vizsgálók figyelmetlensége és tapasztalatlansága miatt két komoly balesetet is okozott. Az egyik 1945. augusztus 21-én, míg a második 75 éve, 1946. május 21-én történt: a két kísérletet végző fizikus, Harry Daghlian és Louis Slotin is életét vesztette. Mindkettőjüket jelentős sugárzás érte, előbbit 5, utóbbit 21 Sievert – összehasonlításképp: az Országos Atomenergia Hivatal tájékoztatása szerint egy mellkasi CT-felvétel 0,0058 Sievert terheléssel jár.

A második baleset után aztán végre komolyabb előírásokat vezettek be a nukleáris kísérletekkel kapcsolatban. Talán a legfontosabb az volt, hogy a személyes jelenlétet megtiltották, és arra kötelezték a kutatókat, távirányítással – több száz méteres távolságból – oldják meg az ilyen tevékenységeket. Így a Rufus a nukleáris biztonság fokozásában is komoly szerepet játszott.

Miről olvashat még a cikkben?
• Mi is volt pontosan a „sárkány farkának megcsiklandozása”?
• Mit tapasztaltak az atombalesetek során?
• Milyen hatással voltak a balesetek a kísérletekben résztvevő többi kutatóra?
• Mire jutott a sugárzó anyagok káros hatásait tíz éven át kutató amerikai program?
• Mi lett a Rufus sorsa?