Van-e politikai jelentősége az ügynökkérdésnek?

Van-e politikai jelentősége az ügynökkérdésnek?

Az állambiztonság munkatársai operatív eszközzel készült titkos fotó kiértékelésén vesznek részt. Képkocka a Belügyminisztérium Filmstúdiójának oktatófilmjéből, 1980 (Fotó: Fortepan/BM Filmstúdió)

Bármennyire elcsépelt is a mondás, az élet valóban nagy rendező: nem könnyű elképzelni, mi hozhatta volna vissza nagyobb lendülettel a hazai nyilvánosságba az ügynökkérdést, mint Karikó Katalin napvilágra került állambiztonsági múltja. Az eset egyúttal arra is rávilágít, hogy maga a kérdés – legalábbis a politika világán túl – nem mindig fekete vagy fehér. Egyrészt Karikó múltja nyilvánvalóan nem kisebbíti jelenlegi tudományos teljesítményét, másrészt „ügynök” és „ügynök” között is van különbség, hiszen a dokumentumok tanúsága szerint a hetvenes években beszervezett fiatal szegedi kutató nem jelentett senkiről. Ezért jobb is, ha a konkrét eset értékelését másokra hagyjuk, s inkább arra kérdezünk rá, milyen politikai jelentősége van ma az ügynökkérdésnek.

Az állambiztonsági múlt részleges feltáratlansága a magyar közélet kezeletlen neurózisa – de mint tudjuk, akár a legsúlyosabb neurózissal is együtt lehet élni. A szavakban antikommunista Fidesz máig nem adott magyarázatot arra, miért söpri le újra és újra az LMP már több mint húsz alkalommal benyújtott, az ügynökakták nyilvánosságának biztosítására szolgáló javaslatát, illetve – amennyiben annak céljával egyetért, csak a megvalósításával nem – miért nem rukkol elő a saját megoldásával. De tudjuk, hogy az egykor polgári és Nyugat-barát párt támogatói ennél jóval nagyobb horderejű pálfordulások felett is képesek szemet hunyni. Orbán Viktor nyilvánvalóan abból indul ki, hogy a Fidesz-közeli értelmiség esetleges morgolódása jóval kisebb kockázatot jelent, mint ha a nagyobb átláthatóság biztosításával a kormánypárt politikusairól és holdudvarának tagjairól derülne ki az érintettségük, és az ezzel kapcsolatos hírek uralnák a napirendet. E számítás helyességét pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Fidesz által ebben a kérdésben tanúsított, finoman szólva is következetlen magatartás a legcsekélyebb mértékben sem befolyásolja a győzelmi esélyeit.

A teljes cikket a Magyar Hang május 28-án megjelent, 2021/22. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!