Sosem jártam még Temeshidegkúton. A karanténidőszak nem is kedvezett igazán az utazgatásnak, de a szabadabb időkben is ritkábbnak számított, hogy eljussak a határon túlra. A mellékelt fotó viszont meghozta a kedvem ahhoz, hogy amint tudom, felkeressem a Bánságban, a Maros mellékén fekvő települést. Akkor is, ha sok családi emléket már nem feltétlenül fogok találni arra, leszámítva talán egy-két fejfát a temetőben.
A képen ugyanis szépapám és családja látható, számításaim szerint nagyjából az 1890-es évek elején. Utóbbi onnan tudható, hogy a képen szerepelnek üknagymamám, az 1879. február 8-án született Gelcz Éva húgai, a nála néhány évvel fiatalabb Borbála (virágcseréppel a kezében), illetve Katica (a szék fölött). Róluk a családi emlékezet annyit őrzött meg, hogy később kivándoroltak az Egyesült Államokba. Gelcz Évának volt továbbá egy bátyja is, aki viszont tinédzserkorában egy tragikus baleset következtében életét vesztette. (Egy kerítésen próbált átmászni, de beszorult, és már nem lehetett megmenteni.) Fia halála után nem sokkal elment az édesanyja, azaz szépmamám, Eckert Éva is. Dédnagymamám úgy magyarázta, megszakadt a szíve a fia halála miatt. Mindez a fotó készülte előtt történhetett, minthogy a kép jobb szélén látható szépapám, Gelcz Mátyás második felesége. A kép többi szereplője ismeretlen előttem.
A fotón nem látható Gelcz Éva tizenkét év körüli volt, amikor a kép készült. Tíz évvel később, 1902. június 26-án Temeshidegkúton házasodott össze ükapámmal, Keil Miklóssal. Dédnagymamám, Keil Etelka már Aradon született, 1914. június 11-én. (Volt egy 1911-ben született nővére is, illetve két bátyja, de a fiúk nem élték túl a csecsemőkort.)
Temeshidegkút szép háromszöget zár be a környék másik két fontos városával, Araddal és Temesvárral. Előbbihez kicsit közelebb helyezkedik el, így nem meglepő, hogy rokonaim gyakran megfordultak arra, illetve hogy dédszüleim már Aradon alapítottak családot. Temeshidegkút németajkú település volt, a századforduló környékén a háromezer lakosból nagyjából 2600-an voltak németek, 250-en románok és 190-en magyarok. Felmenőim irataiban is ezeket a neveket találjuk: Mathias Gelz, Eva Gelz, Eva Eckert. Születési helyként pedig Guttenbrunn-t tüntetik fel. Itt jött világra 1852-ben Adam Müller-Guttenbrunn író-színigazgató, „a bánáti svábok nemzeti írója”, aki élete jó részét Bécsben töltötte, és ott érte el legnagyobb sikereit is. A bánsági település nevét először 1463-ban említette oklevél, akkor még Hyydegfew néven, majd később lett belőle Hydegkwth, Sedekut, Guttenbrunn, Edekút és Hajdekút is. (A mai román neve Zăbrani.)
Fényes Elek 1851-ben így írt róla: „Van itt 2544 római katholikus, 198 görögkatolikus, 91 óhitű, 3 zsidó; 5 egész, 182 fél, 88 negyed, 1 nyolczad telek, 19 zsellér, 62 szerződési zsellér, 135 lakó, 87 mesterember, 5 kereskedő, derék római katholikus templom, szép paplak, nagy vendégfogadó, postahivatal. (…) Végre nevezetes e város pompás hidegforrásáról, melly körül gyülekeztek az első gyarmatosok Szászországból és Ausztriából 1724-ben s e forráskutat tetővel befedvén, pecsétjük is tartalmazza.” Vicces mellékág: bár az anyai felmenőim származnak innen, de a település tűzoltóparancsnokát 1879 és 1885 között Julius Laknertnek hívták, a harmincas években pedig találunk egy Filipp Lannertet is. A tíz évvel ezelőtti népszámlálás – ami Temeshidegkút falu mellett magában foglalta a községhez tartozó Temesújfalut és Lippakeszit is – már 4251 lakost említett, nekik nagyjából 95 százalékuk román, 1,7 magyar, 1,3 ukrán és 1,2 százalék német.
Ha a fotót közelebbről szemügyre vesszük, szépapám kezében a Temesvarer Zeitung egy példányát silabizálhatjuk ki. Meglehet persze, hogy másik lapról van szó, de a zeitung utótagot, a fejléc azonosságát, a helyszínt és a kort tekintve is ez az újság a legvalószínűbb. A német nyelvű bánáti lap 1852 és 1948 között jelent meg, első tulajdonosa Karl Nikolaus Hirschfeld író, költő, újságíró volt. A lapnak volt egy Dioscorides álnevet használó szerzője is, aki 1869-ben itt jelentette meg a Temesvár 2069-ben című utópiáját. Dioscorides úgy képzelte, a jövőben a várost hatalmas üvegkupola borítja majd, a lóvasutat fekete, csőszerű automata közlekedési eszközök váltják, míg a gázlámpák helyét napelemes izzók veszik át. Egy ideális világot képzelt el, amelyben az államok közti háború lehetetlen, az emberek pedig megújuló energiaforrásokra építenek. (Egész konkrétan használta is az „új energiaforrások” és a „kimeríthetetlen” szavakat.)
A lap aztán a tízes években újult meg, összeolvadt az időközben elindított Neue Temesvarer Zeitunggal, konzervatív ízléssel szerkesztett, de liberális-kozmopolita lap volt, a nyolcvanadik évforduló alkalmából 1930-ban pedig Thomas Mann gratuláló üzenetet is küldött Münchenből. Hitler hatalomra kerülése után a lap tudósított a Németországban tapasztalható faji üldözésről, később a koncentrációs táborokról. Ion Antonescu hatalomra kerülésével be is tiltották.
A 19. század második felében élt Berkeszi István történész írta a kortárs lapról: „Hirschfeld Károlyt 1866. nov. 1-én Niamesny Mihály ügyvéd, az ipari és kereskedelmi kamara titkára váltotta fel a szerkesztésben. Niamesny kivált báró Sennyey Pál tárnokmester felszólítására fogadta el a tisztet azért, hogy a Temesvarer Zeitung-ot a Deák Ferencz Húsvéti Czikke szellemében vezesse. Niamesny meg is felelt a megbízásnak, de a kormányon e közben futólag felülkerekedett a conservativ szellem, mely mindjobban sürgette az 1847-es alapra való visszatérést… Igy történt, hogy Niamessnyt, ki a Deák-párt érdekében lelkes actiót indított meg a lap hasábjain, a kormány az akkori rendőrigazgatóság útján megintette. Hanem a Deák-párt és vele a Temesvarer Zeitung ekkori álláspontja diadalra jutott, mert időközben kineveztetett az Andrássy-miniszterium, mely Deák Ferencz szellemében előkészítette az 1867-ki kiegyezést."
(Történelmi távlatok: mi már távolabb vagyunk a rendszerváltástól, mint a kép készültekor voltak a kiegyezéstől.)
Ük- és dédnagymamámék később is németül beszélgettek egymás között, előbb Aradon, majd Trianon után bő két évtizeddel Magyarországra áttelepülve. Dédszüleim még Aradon kötöttek házasságot, 1937. november 6-án, de hat és fél évvel később nagymamám már Győrben született meg.
Keresse Időgép mellékletünket a Magyar Hangban minden hónap első péntekén!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2020/19. számában jelent meg, május 7-én.
