Az a vád érte a feleséget, hogy „természetellenes viszonyt” folytat Tormay Cécile-lel

Strindbergi tragédiák eltörpülnek annak a bűnpernek anyaga mellett, amelyben tegnap este hirdetett ítéletet a Töreky-tanács – írta Az Est 1925. november 28- ai számában. A „botrányperben”, amelyet „szigorúan zárt ajtók mögött”, egy teljes hétig tárgyalt a bíróság, „asszonyok ültek a sértettek pódiumán”: Zichy Rafaelné Pallavicini Eduardina (Edina) őrgrófnő és Tormay Cécile; a vádlottak padjára pedig többek mellett Zichy Rafael került. A férfi korábban azzal vádolta feleségét, hogy „természetellenes viszonyt” folytat Tormay Cécile-lel – erre hivatkozva adta be a válókeresetet –, és ezt több tucat alkalmazottjának tanúvallomása támasztotta alá. A bíróság mégis a feleség javára döntött az évtized egyik legnagyobb sajtóvisszhangot kapott, ideológiai küzdelmektől sem mentes ügyében, amely a mai napig hatással van az írónő, Tormay Cécile recepciójára. 

Zichy Rafael a keresztény-konzervatív társadalom ideáltipikus asszonyát, a Horthy-rendszer kultúrpolitikájának meghatározó szereplőjét vádolta homoszexualitással, megkérdőjelezve végső soron az állam integritását biztosító ideológia létjogosultságát. A per ennek megfelelően heves érzelmeket váltott ki, a korabeli „balliberális” sajtó mindent megtett a feltételezett intim kapcsolat részleteinek bemutatásáért, a „kormánymédiumok” pedig a vádló férj szavahihetőségét igyekeztek kikezdeni. Egyes források szerint maga Horthy Miklós is beszállt a küzdelembe, diszkrét ráhatásával eldöntve az ügyet. A kormányzó szerepvállalása persze nehezen lenne igazolható, ahogy az inkriminált kapcsolat természete sem deríthető ki ma már. Az biztos, hogy mivel – a Népszava beszámolója szerint – „egy exponált politikai tábor szenvedélyes amazonjairól” volt szó, a hírbe hozott nők győzelme a rendszer megszilárdítását is jelentette egyben. 

Az ügy kapcsán persze rögtön felmerül, hogy milyen jogon próbáljuk meg – szinte Zichy Rafaelhez hasonlóan a hálószoba falába vájt lyukon keresztül – meglesni a két hírbe hozott nőt. Szerelmük és szexuális kapcsolatuk – ha volt ilyen – kettejük magánügye. Csakhogy Tormay Cécile politikai szerepvállalása és az általa közvetített ideológia szöges ellentétben áll a feltételezett viszonnyal – amely ráadásul nem is kivételként tűnt fel az írónő életében –, a botrány története ekképp társadalmi jelentéssel is bír. Rávilágíthat ugyanis a nemi identitás felvállalásának és megélésének, illetve megértésének és elfogadásának problematikájára. A júniusban megszavazott, homofóbiával vádolt pedofiltörvény közéleti vitájának kontextusában – és hangneméhez igazodva – így akár azt is kérdezhetnénk, hogy a (nemzeti-keresztény érzelmű) szülő adhat-e a 18 éven aluli gyermeke kezébe Tormay Cécile-művet, vagy ezzel bűncselekményt követ el. A Bujdosó könyv, az Emberek a kövek között és A régi ház szerzőjének kultusza aligha függetleníthető közéleti aktivitásától. 

Erről is olvashat a cikkben:
• Tormay Cécile „a nyugati irodalmak rajongója és követője volt”
• Vagy a nemzeti irodalom nagyasszonyaként jelenik meg, vagy a rezsim képmutatását szimbolizáló leszbikusként
• Milyen volt a homoszexualitás korabeli megítélése?