Kis sértett járja be Európát

Viktor király, magyar király toporog és feszengve az egyik lábáról a másikra áll a birodalmi fővárosban, Brüsszelben, mintha parázson álldigálna. Több mint ötven éve érzett ilyet először, amikor a felcsúti óvoda középső csoportjában (Kakukktojás csoport) a többi gyerek nem vette be a játékba. Akkor még a későbbi barát, a Mészárosék kis Lölője sem engedte oda a műanyag játék gáztűzhelyhez, amivel állandóan játszadozott. A spajhelt nem gyejekjáték! – mondogatta neki mindig a kis Lölő.

Aztán később, a gimnáziumban ugyanezt érezte: ott lent, a gyomra táján egyfajta meleg, mégis fájóan émelyítő érzés, amit csak azok éreznek, akiket kiközösítettek már valaha. A székesfehérvári gimnázium udvarán az órák közötti szünetekben ha közelebb ment a beszélgető csoportokhoz, azok elhallgattak. Egyszer még azt is meghallotta, ahogy odasúgják egymásnak, amint közeledett: „kuss, vigyázz, a KISZ-titkár!” A testnevelés órákon, ha megengedte a tanár, és a zsámolykerülgetés meg a szekrényugrás helyett a fiúk végre focizhattak, a lányok meg kosarazhattak, csak ritkán passzoltak neki. Amikor az az egy, aki szóba állt vele, a Lajos nevű végre mégis neki adta a labdát, akkor akár a félpályáról is elrohant vele a kapuig és rálőtte. Az osztálytársak azt mondták, azért nem szeretnek neki passzolni, mert önző. De ő tudta, hogy nem ez lehet a valódi ok. Csak a párttitkár apám miatt gyűlölnek – mondogatta magának.