„Idegbeteg vagy ünnepelt író” – húsz éve halt meg Mészöly Miklós

Nem éreztem, hogy felülről beszélne, habár tapasztalata és műveltsége jóval megalapozottabb volt, termetre is nagyobb – így emlékezett Mészöly Miklósról egykori „tanítványa” és jó barátja, Nádas Péter a Károlyi Csabának adott idei interjújában. Sokat köszönhetett a nagy mesternek Nádas, pályája kezdetén Mészöly egyengette útját, ahogy egyébként sokak másokét is. Akár csak baráti jó tanácsokkal, a szövegek átolvasásával, esetleg egyenesen a külföldi közönségnek való ajánlással: 1979-ben egy bécsi irodalmi esten mutatta be Bereményi Géza mellett a Péterek nemzedékét, azaz Esterházyt, Nádast, Lengyelt és Hajnóczyt.

És nem is csupán a legújabb magyar iskolára figyelt oda, de a nemzetközi tendenciákat is folyamatosan követte, rezonált azokra. Mint Szolláth Dávid írta a nemrég megjelent, Mészölyről szóló nagyívű monográfiája előszavában: két abszurd drámájával azonnal reagált a párizsi Théâtre de l'absurde-ra, közben az egzisztencialisták magyar hangjaként jelent meg, majd a francia új regényt is azonnal lekövette. Sőt: „úgy gondolta, hogyha García Márqueznek sikerült Kolumbia karibi partvidékének helyi történeteiből világirodalmat csinálni, akkor erre Közép-Európa múltja, kultúrája is tökéletesen alkalmas. Az életmű a vége felől nézve is rendhagyó. Nála az ún. „öregkori műveket” sem az összegzés, a meglévő elmélyítése és betakarítása jellemzi, hanem az újabb impulzusok keresése.”

• Hogy szakadt meg a barátságuk Nádas Péterrel?

A teljes cikket a Magyar Hang július 23-án megjelent 2021/30. számában találja (tartalomjegyzék itt). Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!