Jól alszanak Afganisztán egykori urai

Jól alszanak Afganisztán egykori urai

Amrullah Szaleh, Asráf Gáni és Szarvar Dánis második alelnök eskütétele Kabulban 2020 márciusában. (Fotó: REUTERS/Mohammad Ismail)

Fotó: Amrullah Szaleh, Asráf Gáni és Szarvar Dánis második alelnök eskütétele Kabulban 2020 márciusában. (Fotó: REUTERS/Mohammad Ismail)

Emigráns kormány megalakításáról döntöttek a tálib hatalomátvétel előtti rendszer egyes képviselői, szerintük ők az egyetlenek, akik legitim módon kerültek hatalomra. A bejelentés szerint az új kormányt az előző alelnök, Amrullah Szaleh fogja vezetni, és támogatja a pandzssir-völgyi (Panjshir) ellenállókat, akikhez közvetlenül az augusztus 15-i hatalomátvétel után csatlakozott.Ezzel viszont nagyjából véget is ér azoknak az afgán kormánypolitikusoknak a sora, akik úgy döntöttek, hogy nem adják meg magukat, és tovább folytatják a harcot a demokratikus Afganisztánért.

Ami az előző elnököt, Asráf Gánit illeti, ő volt az első, aki elmenekült az országból, ahogy a tálibok betörtek Kabulba. A politikus néhány nappal az eset után azzal védekezett, hogy az elnöki palota biztonsági csapata „kényszerítette” távozásra, mert valós esély volt arra, hogy elfogják és megöljék.

A válaszokat és a teljes interjút a Magyar Hang október 8-án megjelent, 2021/41. számában olvashatja el (tartalomjegyzék itt). Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!