Ilyen is lehet az ember

A krimi sok tekintetben válságtermékként jött létre, válaszul az egyre iparosodó, egyre inkább az elidegenedés felé tartó modern társadalmak kihívásaira. Nem véletlen, hogy első nagy aranykora épp a két világháború közötti időszakra esett. A helyrebillenthető rend illúzióját és a világban mégiscsak uralkodó erkölcsi norma diadalát kínálva vált populáris irodalmi termékké.

A második világháború után a vasfüggöny mögött kicsit másként festett a helyzet ezen a téren is. Magyarországon az olyan (nem mellesleg legtöbbször belügyes múlttal rendelkező) írók, mint Mattyasovszky Jenő, Berkesi András és Mág Bertalan fémjelezte szocialista krimi műfajának szinte kötelező ismérve volt, hogy a bűn kívülről, a „normális” emberek életvilágának keretein túlról (nyugati emigránsok, volt csendőrök vagy akár fondorlatos egyházi emberek képében) támadt az egészséges társadalomra. Nem csoda, hogy megjelenésekor Fejes Endre Rozsdatemetője (1962) akkorát szólt, hiszen az író munkásosztálybeli hősei életét nem púderezte példamutatóra, és nem félt a regény középpontjában álló (valós eseményeken alapuló) brutális bűneset nyers ábrázolásától sem.

Ennek a viszonylag hosszas kitérőnek azért éreztem szükségét, mert az Élet elleni bűncselekmények nevű Facebook-oldal szerzőjeként ismert Dulai Péter Gyilkosság a panel tetején című könyve mintha maga is ilyen hályogkovács-igyekezettel rántaná le a leplet arról a képtelen illúzióról, hogy az erjedő szocializmus időszakában biztonságosabbnak számított az élet.

• Szörnyű emberek mászkáltak az utcán a Kádár-korszakban?
• Akkor még minden gyilkos megkapta méltó büntetését?
• Az elkövetők maguk is áldozatok?

A teljes cikket a Magyar Hang december 3-án megjelent 2021/49. számában találja (tartalomjegyzék itt). Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!