
A klímaváltozás világszerte átalakítja az állatok életét. A változó éghajlat miatt sok helyütt csökken az állatok, közöttük a madarak rendelkezésére álló táplálék, romlanak testi kondícióik. Emiatt nemcsak közelebb kényszerülnek költözni az emberhez, de nem is engedhetik meg maguknak, hogy annyira tartsanak tőle, mint korábban. Egy hatalmas, 14 évig tartó, 229 madárfajt felölelő európai vizsgálat kimutatta: a madarak félőssége jelentősen függ az éghajlattól. A kutatás magyar résztvevőjével beszélgettünk.
A gyorsan változó éghajlati körülmények (amelyek miatt nemcsak az átlaghőmérséklet emelkedik, de az extrém időjárási helyzetek gyakorisága is megnövekszik) az esetek nagy részében negatív hatást gyakorolnak az állatfajokra. Ezt a káros hatást a legtöbb ökológiai vizsgálat a szaporodási siker, az egyedszámok, illetve az egészségi állapot romlása révén éri tetten. Ugyanakkor ezek a hatások gyakran csak jóval később jelentkeznek, hiszen kezdetben az állatok igyekeznek átvészelni a szűkös időket tartalékaik felhasználásával, és csak ezután kezd csökkenni látványosan az egyedszámuk.
Viszont a viselkedésüket sokkal gyorsabban meg tudják változtatni, alkalmazkodva az átalakuló körülményekhez. Minthogy a bolygón az ember uralja a táplálékforrások nagy részét, számos állatfajnál megfigyelték, hogy amikor a természetes élőhelyén egyre kevesebb élelem áll a rendelkezésére, egyre közelebb húzódik az emberi településekhez, és sok vadállat beköltözik a városokba. Ez időnként nyílt konfliktusokhoz vezet, főként a nagytestű ragadozóknál, például a jegesmedvéknél. Más állatok jelenléte kevésbé látványos, viszont jóval tömegesebbek. Így az ő viselkedésvizsgálatuk sok hasznos adatot szolgáltathat a klímaváltozás közvetett hatásairól.
• Miért jó a viselkedés vizsgálata a klímaváltozás hatásainak kutatásában?
• Miért jó a madaraknak a város?
• Hogyan változik a viselkedésük az éghajlat függvényében?
A teljes cikket a Magyar Hang december 10-én megjelent 2021/50. számában találja (tartalomjegyzék itt). Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!