A gonosz banalitása és a drága kegyelem

A gonosz banalitása és a drága kegyelem

Sztehlo Gábor (Forrás: Magyarországi Evangélikus Egyház)

A francia katona és a sofőr hallotta, amint közben az egyik suhanc azt kiabálja, hogy keressék meg azt a papot, aki szintén itt lakik a közelben, és füstöljék ki azt, hátha találnak ott zsidókat. (…) De úgy látszik, a nyilasok részeg fejjel nem is találták meg, vagy ha meg is találták a házat, ott is észrevették ugyanazt a táblát, amit a delegációnál láttak, valamint a kifüggesztett írást, azután látták a magas kőkerítést és a nagy vaskaput, és nem akarták újra kockára tenni a bőrüket. Lehet, hogy zörgettek, lehet, hogy lármáztak és borgőzös fejjel randalíroztak, de a kertkapu bizony elég messze van a háztól, és a házmesterünk, a jó öreg meg biztosan, ha hallotta is, nem gondolt arra, hogy a mi kapunkat döngetik – idézi fel a nyilas suhancok egyik éjjeli „razziáját” Sztehlo Gábor a Háromszázhatvanöt nap című memoárjában.

A Magvető Kiadó Tények és Tanúk sorozatában – Kunt Gergely és Schmal Alexandra szerkesztésében – most (újra) megjelent visszaemlékezés a második világháborúban több ezer zsidó gyermeket és felnőttet megmentő evangélikus lelkész munkásságának leghitelesebb összefoglalója. Kordokumentumként felbecsülhetetlen, lelki vívódásként vagy tanúságtételként pedig nélkülözhetetlen.

• Ki is volt Sztehlo Gábor és mennyi életet sikerült megmenteni segítségével a nyilas terror és a deportálások idején?
• Miért fontos, hogy ez a memoár nem egy szerkesztett írás, hanem az eredeti kézirat?
• Kit tett felelőssé a történtekért?

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1490 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!