Gyepek és szántók nélkül nincs eredményes vízgazdálkodás

Aszály, vízhiány: az idei nyár ismét szembesített bennünket a ténnyel, hogy a vízkészletek Magyarországon sem kiapadhatatlanok. Vízkincsünk megőrzésének talán kevésbé látványos, de annál hasznosabb terepei a gyepek és szántók. Ezek aránya az elmúlt évtizedekben folyamatosan csökkent, holott szó sincs róla, hogy ezeken a területeken ne érné meg gazdálkodni. Csak tudni kell, hogyan csináljuk.

Ma már szinte közhely, hogy a krónikus vízhiányra az egyik legjobb gyógyír az lenne, ha nem hagynánk, hogy a gyorsan lezúduló csapadék felhasználatlanul folyjon ki az országhatárokon. Azzal is mindenki tisztában van, hogy a megtartás egyik lehetséges módja az, ha visszaadjuk a víznek azokat a területeket, amelyeken korábban évezredekig a folyóink uralkodtak. Csakhogy ezen a téren még rengeteg a tennivaló.

Amikor vizes élőhelyre gondolunk, általában egy tavat képzelünk el csillogó víztükörrel. Pedig vízmegtartás tekintetében a gyepes területek, legelők és kaszálók szintén nagyon fontos feladatot látnak el. Bevezetik a csapadékot a talajba, így csökkentve a felesleges párolgást. Emellett a szén megkötésében is fontos szerepük van. A dombságok és hegyvidékek gyepes területei pedig a talajeróziónak is útját állják. Csupa olyan dolgot művelnek, amire égető szükségünk lenne. Mi mégis folyamatosan csökkentjük az ország gyeppel borított területeit.

• Mennyi gyepes terület maradt még Magyarországon?
• Miért a gyepek húzzák a rövidebbet a területhasználatot érintő döntéseknél?
• Milyen apró, de annál hasznosabb lépéseket tehetünk az ország kiszáradása ellen?

A teljes cikket a Magyar Hang szeptember 9-én megjelent, 2022/37. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!