Egy elhalasztott kivégzés és a dilemmái

Egy elhalasztott kivégzés és a dilemmái

A San Quentin állami börtön kivégzőhelyisége (Fotó: California Department of Corrections and Rehabilitation)

Az utolsó pillanatban visszakoztak az alabamai hatóságok, és egyelőre mégsem alkalmazták a nitrogénhipoxia nevű, merőben új kivégzési módot. A nitrogénhipoxia során gyakorlatilag megfullad az elítélt, ám ez mégsem annyira kellemetlen számára, mert közben tiszta nitrogént lélegezhet. A módszert még sosem próbálták ki emberen, de támogatói szerint humánusabb, mint az Amerikában általában alkalmazott méreginjekció.

Alan Eugene Millernek esélye lett volna bevonulni a kivégzések történetébe, hiszen majdnem ő lett az első ember, akit nitrogénhipoxia segítségével végeznek ki. Persze kérdéses, hogy Miller, aki egy munkahelyi lövöldözésben három embert ölt meg 1999-ben, átérezte-e a rá váró sors történelmi mivoltát, ám akárhogy is, ezen még van ideje gondolkodni, hiszen a kivégzés meghiúsult. Egy héttel a kitűzött dátum, szeptember 22. előtt ugyanis az alabamai hatóságoknak el kellett ismerniük, hogy nem készültek fel a nitrogénhipoxia végrehajtására.

Emiatt úgy határoztak, hogy a szokásos méreginjekcióval végzik ki a férfit, de erre beindultak az ilyenkor szokásos, utolsó pillanatig zajló jogi csatározások (a méreginjekció egyesek szerint túlzott szenvedést okoz a delikvensnek, így sérti emberi jogait). Az ügy eljutott az Egyesült Államok legfelsőbb bíróságáig, amely végül engedélyezte, hogy injekcióval végezzék ki Millert, csakhogy a kivégzési végzésben szereplő határidőig nem sikerült vénát találni a karján, ezért a művelet meghiúsult.

• Mi a gond a méreginjekcióval?
• Mi bizonyítja, hogy a nitrogénhipoxia valóban „kíméletes”?
• Milyen egyéb kivégzési módok jönnek számításba?

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!