Az Apollo–16 holdútja, a müncheni olimpia túszdrámája és a Watergate évében, három hónappal azután, hogy a brüsszeli Eb-döntőn az NSZK legyőzte a Szovjetuniót, hat nappal azt követően, hogy az Andokban lezuhant az uruguayi rögbisek repülőgépe, a Stanford neonnal világított mesterségesintelligencia-laborjában két tucat hanyag külsejű és briliáns elméjű különc sörözgetett. A Marvel-képregények egykori lelkes levelezői, Vietnám hangos szavú ellenzői és a pszichedelikus drogok csendes élvezői azért voltak ott 1972. október 19-én, hogy összemérjék tudásukat az első Intergalaktikus Spacewar! olimpián. Vastag lencséken át bámultak a katódsugaras képernyőkbe, és izgatottan ropogtatták ujjperceiket.
A Stanford volt akkoriban a földgolyó azon kevés helyének egyike, ahol a Spacewar! című program futott. A program, amely mai szemmel bágyadt ízeltlábúak chemotoxos másnapjait szemléltető monitorpihentetőnek hat ugyan, ám a videójátékok történelmére tán minden másnál markánsabb hatást gyakorolt. Azon az estén a Stanford diákjai és professzorai a számítógépekben rejlő lehetőséget ünnepelték, amely felszabadítja a kreativitást, és záros határidőn belül meg fogja változtatni a civilizációt. Azon az estén felsejlett, hogy a komputerek a kábítószereknél is érdekesebbek lehetnek, mint a tudat kiterjesztését lehetővé tevő protézisek. Azon az estén Steve Russel tulajdonképpen ráígért az LSD apostolaként elhíresült Timothy Learyre.
• Mi köze a vasútmaketteseknek a Spacewar!-hoz?
• Hogyan nőtte ki magát az e-sport?
• Mi az a „Space Invaders-csukló” és az „Asteroids-ujj”?
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!
