A lakók többsége nem tud hova menni

A lakók többsége nem tud hova menni

Béla bácsi nem tudja, hol lakik majd télen (Fotó: Magyar Hang/Grimm Balázs)

Béla bácsinak leégett a háza. Súlyos tüdősérülése lett, a szanatóriumból egyenesen a mindszenti idősek szociális otthonába vitték. Azóta is ott lakik. A bentlakásos otthont az ukrajnai háború miatt felszökő rezsiárra hivatkozva megszüntetik. Utóbbi tényt a lakókkal még nem közölték. De van rá magyarázat. Az ügy miatt lemondott egy önkormányzati képviselő. A város 3,5 millió forintot spórol a bezárással.

Nyolcvanhat, meg kilencvenéves asszonyok. Nem Facebookoznak, azt sem tudják, mi az. Én igen. Ott olvastam, hogy „ideiglenesen” átköltöztetik az idősotthont Hódmezővásárhelyre – mondja Szűcs Béla, a megszűnésre ítélt mindszenti idősotthon egyik lakója. Érdekesen fog kinézni – teszi hozzá. A költözésnél jönnek majd mentők, hogy elvigyék a magatehetetlen lakókat. De rendőrautók is, mert néhányan nem hagyjuk magunkat. Nem vagyunk hajlandók elköltözni. Vigyen minket a rendőrség, ha már.

Béla bácsinak nincs máshová mennie. Tíz évvel ezelőtt leégett a háza. Kórházba került, a légcsöve, tüdeje sérült meg. Most is hallani a hangján. Amikor kiengedték a kórházból, majd a szanatóriumból, ide hozták. Azt mondja, nincsenek rokonai. Az idősotthon dolgozói nem szeretnének nyilatkozni. Név nélkül sem. A lakók nevében Béla bácsi beszél.

• Mire számítanak a lakók?
• Hogyan látja a történteket Mindszent polgármestere?
• Milyen anyagi helyzetben vannak?