Lehet jó történelmi filmet csinálni – csak nem így

Lehet jó történelmi filmet csinálni – csak nem így

Sára Sándor 1970-ben (Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán)

Nincs sok köze a Hadiknak az olyan klasszikus történelmi filmekhez, mint a 80 huszár, az Egri csillagok vagy A kőszívű ember fiai. Hacsak annyi nem, hogy egyaránt kosztümös, történelmi munkákról van szó. De félrevezető, amikor a 2,3 milliárdos támogatással készülő művet ezekhez igyekeznek hasonlítani. Teljesen más minőséget képviseltek ugyanis. A másik vitatható, mégis rendszeresen ismételt állítás, hogy nem készülnek egy ideje izgalmas történelmi filmek. A Hadik bemutatója kapcsán ezért összeszedtünk néhányat az elmúlt fél évszázad legfontosabb zsánerműveiből.

A Hadikot a legtöbben, még akár jó szándékkal is, a 80 huszárhoz hasonlítják. Az valóban igaz, hogy Sára Sándor filmjében is huszárok szerepeltek. Továbbá a színészválasztással most sem volt gond. (Vagy inkább: most sem lett volna.) Tordy Géza, Körtvélyessy Zsolt egyenesen mindkét produkcióban szerepelnek. Csakhogy Sára Sándor filmjének forgatókönyvét Csoóri Sándor jegyezte. A Hadikét ezzel szemben a Hasfalmetszők és az Einstein Mega Shotgun egykori írója. Rejtély, miért, egy ideje viszont Kis-Szabó Márk írja az összes kiemelt projekt sztoriját a Pesti balhétól az Aranybullán és a Hadikon át a Petőfi-filmig. Innen nézve nem sok reményünk lehet a Most vagy soha! minőségét illetően. 

• Mi volt meg a 80 huszárban, ami a Hadiknál hiányzott?
• Hogyan járulhat hozzá a zene is egy történelmi film sikeréhez?
• Milyen fontos történelmi filmek születtek az elmúlt évtizedben?

A teljes cikket a Magyar Hang március 10-én megjelent, 2023/10. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!