Az elkövetők megvannak, a bűnösök nincsenek

Megrendítő kép fogadja a látogatót a belgrádi Milutin király utcában. A járdát vagy száz méter hosszan, több soron borítják a virágok, a leégett gyertyák viasza ujjnyi vastagon olvadt a betonra. Folyamatosan érkeznek az emberek virágokkal, többen sírva fakadnak. Egy asszony a két tenyerébe temeti az arcát, zsebkendőjéért nyúl, de nem találja, ezért a kabátujjával törli meg az arcát. Az iskola melletti pálya kerítésén papírlapok, amelyekre gyerekek írtak a társaiknak. „Sosem felejtünk el benneteket!”, „Most már az angyalok vigyáznak rátok!” – üzenik a diákok az ország minden tájáról.

A csendet időről időre megtöri két tíz év alatti kisfiú, akik az iskola melletti pályán fociznak, és időnként nekirúgják a labdájukat a kerítésnek. Jól láthatóan fel sem fogják igazán a helyzetet. Ehhez még túl fiatalok.

Az sem valószínű, hogy a 13 éves Kosta Kecmanovic mostanra felfogta, mit is követett el múlt héten, amikor iskolájába, a Vladislav Ribnikar Általános Iskolába lépve lelőtte az iskolaőrt és az ügyeletes két diáklányt, aztán az osztályteremben a tanárnőjére lőtt, majd tüzelni kezdett az osztálytársaira. A nyomozás eddigi eredményei alapján a gyilkosságot már legalább egy hónapja tervezte: ehhez külön rajzot is készített az iskoláról, egy másik papíron pedig a „Gl. m.” (glavne mete, vagyis fő célpontok) betűk alatt összeírta azon osztálytársai nevét, akiket mindenképpen meg akart ölni. 

• Mi lehetett a tömeggyilkosság kiváltó oka?
• Miben hibázott a rendszer?
• Hogyan élik meg a belgrádiak a történteket?

A teljes cikket a Magyar Hang hetilap május 12-én megjelent, 2023/19. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!