„Bejelenthessem ellenvetésem a néhaiság ellen”

Megrázó regényt írt a tiszaeszlári Solymosi Eszterről, korábban pedig szórakoztató kötetet az ál-Petőfik soráról. Azokról az alakokról, akik Jókai Mór regényhőseihez hasonlóképp igyekeztek öltözködni, és hasonlókat állítottak: „Én magam adtam Juliának azt a tanácsot, hogy holttá nyilvánitson és férjhez menjen…” De ki lehetett ő? A fentiek alapján nem feltétlenül találnánk ki, hogy a kilencven éve, 1933. május 12-én elhunyt Krúdy Gyuláról beszélünk. Az ötvennégy évet élt szerző álneveinek listájánál (Mézeskalácsi, Pletykási, Templárius stb.) csak az életműve volt impozánsabb. Mégis szeretünk rá úgy gondolni, mintha alig írt volna mást főművénél, a Szindbádnál. Egyéb írásait már jóval kevésbé ismerjük, leszámítva talán A vörös postakocsit.

Annak idején persze falták őt, nagyon is. Nem mintha Herczeg Ferenc-i ünnepeltség, gondtalan élet lett volna az övé. Magának kellett visszatérően az előfizetőket toboroznia, a Tanácsköztársaság bukása után pedig még meg is hurcolták. Életműve jelentős része addig, negyvenes évei elejére már megjelent. Onnantól ritkásabban, nehezebben adták ki, újra vissza kellett kapaszkodnia. Hiába kapott halála előtt néhány évvel Baumgarten-díjat, anyagi gondjai maga alá temették. Betegségek kínozták, szanatóriumba küldték. Onnan meg akart szökni, így majdnem a Lipótmezőn kötött ki. Gondja volt szívével, májával, gyomrával és tüdejével. A gasztroirodalom egyik kiemelkedő képviselőjének még a fogyasztását is vissza kellett fognia. Pedig ő volt az, aki meghonosította a Krúdy-fröccsöt. Kilenc deci bor, egy deci szóda. 

• Hogyan tiltakozott életében való temetése ellen Krúdy Gyula?
• Mit írt a Solymosi Eszter-ügyről?
• Hogyan írta bele apósát regényébe?

A teljes cikket a Magyar Hang hetilap május 12-én megjelent, 2023/19. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!