Kárpáti György Mór: Megvan bennünk az elhivatottság, de várakoznunk kell

Kárpáti György Mór: Megvan bennünk az elhivatottság, de várakoznunk kell

Kárpáti György Mór (Fotó: Magyar Hang/Lakner Dávid)

Nagyon sokan vagyunk, akik szeretnénk alkotni, de azt látom, nincs most a Nemzeti Filmintézetben (NFI) hajlandóság arra, hogy szélesebb körben támogassák a filmkészítést – többek között erről beszélt a Magyar Hangnak adott interjújában Kárpáti György Mór. A filmrendező szerint „érthetetlen, hogy a komoly magyar filmes hagyomány miért nem folytatódhat. – Huszonévestől egészen az idősekig sokan vagyunk, akik készen állunk, megvan bennünk az elhivatottság, de várakoznunk kell – mondta. Most mozikba került filmje, a Jövő nyár is állami támogatás nélkül készült, méghozzá kis pénzből, sok szakmai-baráti segítségből. A gyártó a Proton Cinema.

A Jövő nyár mellett beszélgettünk emlékezetes nagyjátékfilmes debütálásáról, a Guerilláról is. Szokatlannak számít azért, hogy egy fiatal történelmi filmmel jelentkezzen, így kíváncsaik voltunk, nem félt-e attól, hogy túl kosztümös jellegű lesz? – Játék volt tényleg. Sokaknak tetszett, sokakat megérintett. Volt, aki nagyobb kivitelezésű történelmi filmre, csatajelenetekre számított. De engem az érdekelt, milyen lehetett 1849 augusztusában az a néhány nap. Közel menni hozzájuk, és megsejteni, hogyan élhették meg azokat a napokat – válaszolta Kárpáti György Mór.

• Miért akart filmet készíteni a krízisről, önsértésről, öngyilkosságról?
• Miben mások a mai fiatalok, mint a pár évtizeddel ezelőttiek?
• Nem próbálták megnyerni maguknak a történelmi filmek kultúrharcos követelői?

 

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!