Jézus olyan békéről beszélt az utolsó vacsorán, ami nem függ a körülményektől. A békének az a hitbéli meggyőződés az alapja, hogy a földi élet csak az előszobája az örök életnek – mondta lapunknak adott ünnepi interjújában Fábry Kornél. Az esztergom–budapesti segédpüspök a népszámlálási adatokkal kapcsolatban kifejtette: az egyháznak fel kell tennie a kérdést önmagának, minek köszönhető a hívek számának csökkenése. Az egyházi személyek által elkövetett visszaélésekkel kapcsolatban hangsúlyozta, a bűn nem magánügy.
– A mostani folyamatok, a szembenézés, segítik az egyház megtisztulását is. Egy eset is megengedhetetlen, és az egyház a Szentatyával az élen zéró toleranciát hirdetett az abúzusok terén – fogalmazott Fábry Kornél, aki ugyanakkor úgy véli: az egyházon belüli abúzus témája a sajtóban túlzott arányban kap helyet, a visszaélések állandó hangoztatása mögött pedig az egyház tekintélyének, hitelének rombolása áll.
• Nem inkább maguk a bántalmazási ügyek rombolják az egyház tekintélyét?
• Miért nem tiltakozik a püspöki kar az egészségügy, a közoktatás és a nevelés tragikus helyzete, az emberek elszegényedése, a nemzetiségi és etnikai kérdések politikai célú felhasználása és korrupció miatt, ahogy ezt tette legutóbb a 2010-es választások előtt?
• A népszámlálási adatok és az ürességtől kongó templomok fényében milyen állapotúnak látja a katolikus egyházat?
• Árt vagy használ az egyháznak, hogy a kormány – hivatkozva a keresztény értékrendre – állami feladatokat, oktatási, szociális, egészségügyi intézményeket ruház át rá?
• Mondhatja-e magát kereszténydemokratának egy politikus, aki a cél szentesíti az eszközt filozófiája szerint cselekszik?
A teljes cikket a Magyar Hang hetilap 2023-as karácsonyi dupla számában találja. Vegye meg január 4-ig kapható nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!