Az utóbbi évek egyik legizgalmasabb fiatal szerzőjeként tartják számon az 1990-ben született Irene Solàt. Hasonló kicsit a helyzet, mint Jón Kalman Stefánsson népszerűsége esetében, csak míg ő az izlandi, addig Solà a katalán folklórból merít sokat. Na meg az izlandiból. Sőt, London, New York és Barcelona mind rajta hagyta nyomát a művészetén. Ha arra keressük a választ, miért van egy magyarul csupán három éve megjelent, kortárs katalán regényen már közel ötszáz csillagozás a Moly.hu közösségi oldalon, nagyjából errefelé érdemes keresnünk a választ.
De bátran fordulhatunk Gabriel García Márquez népszerűségéhez is. Solà regénye, az Énekelek, s táncot jár a hegy a címével már rögtön magával ragadja a képzeletet. Ahogy később sem véletlenül emlegetnek az elragadtatott olvasók mágikus realizmust vagy a „száz év magány illatát”.
– Olyan ez, mint a mágia – mondja az Őszi Margó miatt Budapestre érkezett írónő is második, számos nyelvre lefordított és díjazott regénye kapcsán. Olyan helyekre jutott el az írás során, melyeken sosem járhatott, olyan házakba lépett be, amelyekbe sosem léphetne: a regény a Pireneusok elzárt tanyasi közösségét, háború utáni ocsúdását mutatja. De ennél jóval többet is – megszólaltatva benne nagyjából mindent a felhőktől egészen az erdei gombákig. A címszereplő hegy az egyetlen, amelyik nem szeretné elmesélni a történetét, csak arra vágyik, hogy hagyják békén. De miért ez a kivételezett helyzet?
• Miért a hegy az egyetlen Solà regényében, aki nem akarja elmondani a történetét?
• Mi döbbentette meg, amikor a boszorkányperek történetét kutatta?
• Melyik magyar költőtől idéz frissen kiadott regényében?
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
