Rendet!
Tüntetés a Ferenciek terén (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Való-e négyéves, ártatlan lelkű gyermekeknek, hogy azt kelljen hallgatniuk: „Orbán, takarodj!”? Jót tesz-e kis- és nagycsoportosainknak, ha illetlen táblákat kell látniuk, amelyeken a kormányt vagy vezető politikusait gyalázzák? Talán még a 82 éves Fónagy Jánosnak sem kell lennünk ahhoz, hogy ne akarjunk kötelezően ilyeneket nézetni a legkisebbekkel. Nem lenne hát ideje egyszer és mindenkorra betiltani az összes tüntetést?

Vagy Orbán Viktor mégsem akarja megvédeni a gyermekeket? Pedig volna mitől. Nézzük csak meg, mi ment Gyurcsány Ferenc alatt is az elmúlt nyolc, akarom mondani, húsz évvel ezelőtt! Mindenféle dühös emberek járták az utcákat, és olyanokat kiabálhattak, hogy „elk.rtad”. Át is adnám Szájer Józsefnek a szót, aki novemberben kérdezett vissza a Telexnek adott interjúban: „Nézett ön már tévét? Szokott ott az alsó részében karikákat látni érdekes arab számokkal?”

Az alaptörvény atyja itt még csak a fóliázandó könyvekre utalt, de hát az utcáinkat nyilván még az üzleteinknél is fokozottabb védelem illeti. Teljesen egyértelmű, hogy ha egy tévéműsorban ilyen csúnya szavakat használnának, rögtön kiraknák a karikákat meg az érdekes arab számokat. Gyurcsány alatt persze vadliberalizmus volt, és a szemek kilövését, ártatlan tüntetők egzecíroztatását is néhány hónapocskára korlátozták. Ráadásul arcfelismerő kamerarendszer sem ügyelt arra, hogy aki a huligánok ötvenméteres körzetében tartózkodik, azt is utólag mind megbírságolják.

• A tüntetés az egyben közterületi reklám is?
• Milyen lenne egy igazán tisztelettudó tüntetés?
• Melyik Pozsonyi Ádám-dalszöveg igazíthat el minket a demonstrációkat illetően?

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap április 3-ig kapható 2025/13. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!