
Günter Weigand, a német „társadalmi ügyvéd” esete, és annak tanulságai.
Günter Weigand leleplezett egy gyilkosságot, mire őt citálták bíróság elé és zárták pszichiátriai intézetbe. Így nézett ki sokak számára a hatvanas évek elejének nagy port kavart sztorija, amely még ismert embereket is reakcióra késztetett. Heinrich Böll egyenesen több ezer márkát ajánlott fel a védelmére. Egy másik akkor ismert szerző, Wolfgang Koppel pedig éhségtüntetéssel állt ki mellette. A magát társadalmi ügyvédként emlegető férfiról ma már nem sok cikket találunk, azokat is elsősorban német nyelven. Mi is véletlenül bukkantunk a nyomára, amikor régi magyar cikkek között kutakodtunk. Pedig az ügy nem tanulságok nélkül való, története túlmutat a német igazságszolgáltatás és nyilvánosság akkori állapotán.
A Magyar Nemzet hatvan évvel ezelőtt, 1965. február 7-én Temetés reggel fél hatkor, furcsa bonyodalmakkal címmel közölt cikket. A szerző Vámos Imre, a Nyugatról a magyar állambiztonság közreműködésével hazatért újságíró, korábban bebörtönzött parasztpárti politikus. A negyven éves közgazdászról, Günter Weigandról írt, aki szabadidejében az igazságszolgáltatással küzdő polgártársainak nyújtott segítséget. A Düsseldorfban felnőtt férfi új identitást is talált magának: társadalmi ügyvéd lett. Ilyen pozíció persze nem létezett, viszont jól hangzott. Ennek ellenére megmaradhatott volna szűkebb pátriája hősének, ha az észak-rajna-vesztfáliai Münster polgármestere, az országosan ismert Busso Peus nem kezdi nyomasztani egy kollégáját.
• Hogyan vált egy öngyilkosság gyanússá mindenki szemében?
• Milyen szerepe volt az őrület fokozódásában a nyilvánosságnak?
• Miként politizálódott át a '60-as évek Münsterében egy magánéleti tragédia?
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!