Сарaтов

Összesen három oroszt ismertem személyesen. Allát, Rakétát és Szaratovot. Közülük Alla tanárnő volt az egyetlen élő személy, gimnáziumunk művészhajlamú orosztanára, aki színpad utáni vágyát az egyébként felettébb sikeres Bublik-kórus körüli művészeti munkákban élte ki. Bolondos, hangos, kissé szétszórt, babásan szőke hajú nő volt, és fura, az orosz akcentust már-már filmszinkronszerűen eltúlzó kiejtése ellenére sokkal jobban beszélt magyarul, mint mi oroszul. Mi még a nyolcvanas évek vége felé is egyfajta lázadással magyaráztuk, hogy nem akartuk, nem vettük birtokba ezt a különös, mély tonalitású nyelvet, bár a любить ige ragozása, a já ljublju, tü ljubis, on, ona, ono ljubit még ma is megy.

Rakéta pedig egy porszívó volt. Az ötvenes évek végén látta el vele a KGST-országok háziasszonyait a szovjet ipar, de még a hetvenes években és később is sok háztartásban alkalmazták ezt a halványzöld, korai droidot, így májusi délelőttökön, amikor az összes ablak nyitva volt, és pünkösd közeledtén minden rendes család nekiállt takarítani, a kis Rakéták visítása, dörgése összeadódott, és az óbudai házból olyan üvöltő és elviselhetetlen hang árasztotta el az utcát és a Zsigulijaikat dukkó védőhabbal csutakoló szomszédokat, mintha ezer Szuhoj készülne felszállásra és az ország lebombázására.