
Kategorikusan elzárkózott a miniszterelnök június 17-én a parlamentben az azonnali kérdések órájában a lakossági devizahitelekre vonatkozó jogszabályok újratárgyalásától. Pedig az Európai Unió Bíróságának (EUB) az egyik lízingszerződés kapcsán április végén közzétett jogértelmezése megcsillantotta a reményt, hogy Magyarországon döntő fordulat áll be a sokak számára rengeteg keserűséget, nehézséget okozó devizahiteles ügyekben, végre eljön az igazság pillanata. Csakhogy az ügy pénzügyileg, politikailag kényes, különösen az országgyűlési választások előtt tíz hónappal.
Orbán Viktor az Országgyűlés ülésén sokadszor mondta el, hogy a kormánya minden tőle telhetőt megtett a bajba került devizaadósokért. Emlékezetbe idézte a végtörlesztés, az árfolyamgát, a nemzeti eszközkezelő, a magáncsőd és a forintosítás eszközeit. Valóban, ezek a jobbára 2011-2015 között hozott döntések arra alkalmasak voltak, hogy a társadalmi robbanást elkerüljék. Csakhogy, ahogy Z. Kárpát Dániel jobbikos képviselő a miniszterelnöknek adott viszontválaszában felhívta a figyelmet, a devizahitelek miatt 37 ezer család vesztette el az otthonát. Akadt, aki öngyilkos lett a bedőlt devizaadóssága miatt, volt, aki külföldre menekült. A forintra való átváltás pedig nem jelentette automatikusan azt, hogy minden érintett számára elviselhető maradt az adósságteher. Az egykori devizahitelesek egy részében – főleg azokban, akik anyagi helyzetük miatt nem tudtak élni a kedvezményes végtörlesztés lehetőségével – megmaradt a keserűség, hogy a bankok jól jártak, ők meg örülhettek, ha nem kerültek a lakásuk, házuk elvesztése miatt az utcára.
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap július 3-ig kapható 2025/26. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!