A fel nem ajánlott egy százalékokat költhetnék a legszegényebb nyugdíjasokra

A fel nem ajánlott egy százalékokat költhetnék a legszegényebb nyugdíjasokra

Fotó: Unsplash/Ignat Kushanrev

Az egyik legelhanyagoltabb társadalmi csoport, a nyugdíjasok elvárásait fogalmazta meg a kormányváltásra készülő ellenzék felé a Nyugdíjas Parlament. A megyénként szerveződő civil szervezet négy pontban már megegyezett az ellenzéki együttműködés pártjaival. Ezek képviselői október elsején aláírásukkal szentesítették, hogy kormányra kerülésük esetén végrehajtják a szervezet által javasolt négypontos programot.

Ennek első eleme a vegyes indexálású nyugdíjemelési módszer visszavezetése, amelynek lényege, hogy az éves nyugdíjemelés kiszámításánál nem csak a rögzített inflációt, hanem a béremelkedés mértékét is figyelembe veszik.

– Azt egyelőre nem rögzítettük, hogy milyen arányban szerepeljen a mutatóban az egyik vagy a másik, de azt mindenképpen szeretnénk elérni, hogy ne nyíljon tovább az olló a bérek és a nyugdíjak között – magyarázta a Magyar Hangnak Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament elnöke.

Hogy mit javasol a nyugdíjasok érdekvédelmi szervezet, és miben állapodtak meg az ellenzéki pártokkal, kiderül a teljes cikkből, melyet a Magyar Hang február 19-én megjelent 2021/8. számában talál. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!