A Főnök gondterhelt

Mondj valamit, Főnök, már éjfél is elmúlt, rohan be Topi maci az öltözőbe, és a Vezér kiáll a hívek elé! „Kettős győzelem, a régi és az új ellenzék (a SOROS, kacsint ki az ócska poén szemöldöke alól) földbe tiporva, a megyei listák ismét narancsba borulva, ennyi történt, semmi egyéb”, jóccakát, menjen mindenki aludni most már. Arca nyúzott, tekintete fátyolos, érződik: púp a hátán az egész puccos dzsembori benn a Bálna gyomrában. Lanyha a morzsaparti, de ömlik a pezsgő, a vermut, a pálesz, az egy négyzetméterre jutó milliárdosok száma világrekordot döntöget. Aki koncot kapott, koncra vár, vagy elesett tőle, mind tátott szájjal nézi Őt, hátha beesik itt is egy kósza közbeszerzés. Kossuth-nóta helyett nemzeti himnusz, kicsit fáradtan, ajvékolva, a dinamizmust elvitte a Pszicho Peti, majd a gyors elvonulás ide-oda; így ünnepelte az Állampárt a világbajnok mozgósítás kettővel kevesebb uniós képviselőt hozó eredményét.

Késő éjszaka volt már, unalmas volt minden, folyt még a küzdelem a főpolgármesteri címért, de ő álmos, fáradt, nyűgös volt, csörgött a pizsama. Hol van már a Hold meg ami onnan is látszik, bukta volt ez bizony, bárhogy szépíti majd a Nézőpont és társai, bukta a javából. A háború szó most ki sem buggyant, a béke is talán egyszer. Nem szavaznak már az alattvalók, a hergelésre semmi szükség, a gombafelhőt elfújta az urnazárás. Éjfél is elmúlt, az aktivista pihen, a call center bezár, most minden csendes, két évig kábé. „Ideje azon törnünk a fejünket, hogyan semmisítsük meg őt! Közel került hozzánk, nem engedhetjük még közelebb.” Talán már a terv is megszületett a fejében. „Nekünk van kétmilliónk, neki egymillió-háromszázezre, jaj, csak a nevét ki nem mondjam.”