„A harsány Orbán-gyűlölet elriasztja a bizonytalanokat” – Interjú Bencsik Jánossal

„A harsány Orbán-gyűlölet elriasztja a bizonytalanokat” – Interjú Bencsik Jánossal

Bencsik János (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Polgári Válasz néven indított mozgalmából párt alakul, amellyel indulna a 2022-es országgyűlési választáson – erről is beszélt a Magyar Hangnak adott interjújában Bencsik János volt jobbikos, jelenleg független parlamenti képviselő. – Ma nincs egyetlen ellenzéki erő sem, amely azokat a szavazókat képviselné, akik a klasszikus polgári értékeket vallják. A Fidesz elárulta, a többi párt pedig meg sem kísérelte ezeket felvállalni – vélekedett a politikus. Hozzátette: „Most az ellenzék a Fideszénél láthatóan kisebb táborát próbálja még jobban mozgósítani, miközben a diktatúrázás és a harsány Orbán-gyűlölet elriasztja a bizonytalanokat.”

Azzal kapcsolatban, hogy megmérettetnék-e majd magukat az ellenzéki előválasztásokon, Bencsik János úgy fogalmazott: annak alapján, amit sejteni lehet, szinte kizártnak tartja, hogy ő el akarjon rajta indulni, és adott esetben Dobrev Klárát támogassa közös miniszterelnök-jelöltnek. – Könnyen előfordulhat, hogy végül nem a legalkalmasabb jelöltek nyernek majd, hanem azok, akinek a pártja több erőforrás felett diszponál, és emiatt jobban tud mozgósítani. Már ha feltételezzük, hogy valódi előválasztások lesznek (...) – jegyezte meg a képviselő.

  • Maradjon-e inkább a NER, minthogy nyerjen az ellenzék?
  • Miből van pénzük a pártépítésre?
  • Miért javasolják, hogy aki elutasítja a védőoltást, majd megbetegszik, járuljon hozzá a kezelése költségeihez?

A teljes interjút a Magyar Hang január 29-én megjelent 2021/5. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!