Körtevirágzásra ébredek. Kapálni akarok még reggel, csak utána indulnék a borversenyre. A kóstolás, pontozás úri hóbortját csak mezei szorgalommal bírja el a lelkiismeretem. A körte viszont kivirágozza kezemből a kapát, csak szívom magamba az áprilist, szellőztetem a lelkem, mint a pünkösdi apostolok. Apró lángnyelvek a szőlőn, a Furmint még csak bibircsókos a tavasztól, a Nektár, a Pátria már vitorlát bont, ujjongva nyújtózik a hosszú alvás után. Tücskök pattognak a domboldalból, méhek körhintáznak a körtekoronán. Mégis van értelme élni, azt hiszem.
Zalakarost is körbenyalja a nap. Keszler Viktorral egyszerre gurulunk be, bent már Dóka Éva férjével, Tarsoly Robival rendezi a kulisszát. Szállingózik a zsűri, gyűlnek a zsűrizendők. Három asztal, három bizottság, belövőbor, rövid egyeztetés, jókedvű, de fegyelmezett pontozás. A rund végén gyors eszmecsere, ki miért lógott ki, ha kilógott, mit hiányolt, mit méltányolt. Hallgatom Győrffyné dr. Jahnke Gizellát, Kovács Barnabást, tanulok. Tavaly az érett fehérborok és a rozék voltak szekcióm erősségei, idén az illatos fehérek. Egy-két jó Sauvignon blanc, zamatos Cserszegi, figyelemre méltó Nektár. A csúcsbizottságban ráadásul a kategóriák három legerősebb tételét is elém rakják, egy kivételével azt hozom ki győztesnek, amit a többiek.
Az összesítés hamar megvan, de az ünnepélyes kihirdetés pár nappal később csak, jó ebéd mellett tárgyaljuk ki a délelőtt eseményeit. Hátunk mögött mind a százharminckét nevezett tétel, „forgalmi” és „kistermelői” palackok vegyesen. Zalában nem dívik a pártoskodás. Ki-ki kínálja a maga vagy a dűlőtársa borát, Simon Zoltán kevés híján megver valakit, amikor az szódát akar lőni a rozéjába; Csörnyeföldön, Bussay László „élettársaként” nem ehhez volt szokva. Az ismerősöket most kerülöm, olyan borokra vadászom, amelyekről nem sokat tudok. Malbec és Turul Olaszfalváról, Varga Zoltántól. Generosa Becsehelyről, Papp Gábortól. Pölöskei muskotály Letenyéről, Rózsás Zoltántól. Rozália Petriventéről, a Nagy-Rodek Pincészettől. Bianca Zalaszentgrótról, Léhart Tamástól. Cabrio (!) Zalaapátiból, dr. Kocsis László tól. És akkor a döbbenet. Alig pár hete sirattam el a magyarországi Zefírt, és tessék, föltámadt nekem! Lecsapok a palackra, micsoda kincs, mennyire szeretni fognak engem ezért otthon!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
