Kis karácsony, nagy karácsony, kisült-e már a kalácsom? – így kezdődik az egyik legismertebb karácsonyi énekünk. Karácsony és kalács – az ünnep első kérdése, láthatjuk, a menüvel kapcsolatos. Későbbi versszakában az ének szövege egyébként arra is rákérdez, hogy kolbász van-e a padláson, mert, mint azt állítja, ha nincs, akkor az ünnep értéke finoman szólva is megkérdőjelezhető. Szép karácsonyi népdalunk mindehhez még hozzáteszi: „hogyha velünk Betlehembe be akartok jönni / siessetek túrós-vajas pogácsákat sütni”. Ez a dal már elvezet a karácsonyi népszokáshoz, a betlehemezéshez, amit eredetileg templomokban, de leginkább házakhoz járva adtak elő a gyerekek és felnőttek, és aminek a jókívánságok elmondása mellett fontos része volt a megvendégelés. A szép karácsonyi énekek, a közös program így vált az ajándékozás ünnepévé, ami elképzelhetetlen ünnepi ételek nélkül.
Hogy mi az ünnepi étel, azt személyesen könnyű megmondani. És mert a karácsony hagyományosan a gyerekek felől értelmeződik, talán itt a legerősebb a gyerekkor hatása, és válik már-már szentséggé az ünnepi menü. Van egy ismerősöm (írnám, hogy a sógorom, de mivel ő is előfizetője a Magyar Hangnak, félek, hogy könnyen beazonosítaná magát), aki legutóbb azzal mondott nemet egy bizonyos süteményre, hogy az húsvéti, nyáron nem szoktunk, nem lehet olyat enni. A fordítottja is megtörténik, én magam is szinte minden karácsonykor felteszem a kérdést a sokadik kókuszos süteménnyel a kezemben, hogy miért is nem lehet ezt máskor is elkészíteni, miért csak karácsonykor kerül (rövid, átmeneti időre) az asztalra.
Vettem részt már olyan vitán, ahol a szegedi és a bajai halászlé (egyébként a hallé kifejezés nekem, nyelvi okokból, szimpatikusabb) hívei már-már kardot rántottak, amikor kiderült, hogy én nem szeretem a hallevet. Ez ugyan még csak gyanakodásra adott okot, de amikor kiderült, hogy karácsonykor felénk egyáltalán nem szokás főzni sem, azonnal a viccbeli belgává váltam, egyedül állván, szemben a hirtelen egy platformra kerülő halászlé-fanatikusokkal. A töltött káposzta (én hangsúlyozottan a kicsi, néha tormába, szőlőlevélbe töltött, és ha lehet, kásával készített beregire gondolok) már más kérdés, szerencsére az nem csak karácsonykor készíthető, mint ahogy a szerintem legeslegjobb karácsonyi étel, a fasírt sem. A fasírt automatikus többes szám, úgy értve, hogy az csak nagy adagban létezhet (ahogy ezt bizonyos Oláh Lajos nagytiszteletű úrtól Somogyban megtanultam, lám, vidéken még ügyelnek a nyelvtanra!), minél több van belőle és minél gyakrabban, annál jobb. Illata, íze az év többi napján is karácsonyt jelez nekem.
A teljes cikket a Magyar Hang december 17-én megjelent karácsonyi dupla számában találja (tartalomjegyzék itt). Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!
