Az MTVA-nál (teljes nevén Médiaszolgáltatástámogató és Vagyonkezelő Alap) minden bizonnyal bíznak az Ferencváros labdarúgó csapatában. Tavaly nyáron ugyanis három évre előre megvették az FTC nemzetközi kupaselejtezős hazai és idegenbeli mérkőzéseinek felhasználási jogait. Ezek azokat a meccseket jelentik, amelyeket a főtáblára jutás előtt játszott, illetve játszik a csapat, a rájátszástól (play off-találkozók – szerk.) az UEFA rendelkezik a közvetítési jogokkal. A selejtezők közvetítési lehetőségéért 855 000 eurót, vagyis napi árfolyamon több mint 305 millió forintot fizettek a Fradinak – derül ki az MTVA által közzétett szerződések listájából.
Bár a szerződéseket ömlesztve tartalmazza a szkennelt lista – így keresni benne nem lehet –, némi időtöltéssel azért megtalálható a Ferencváros korábbi szerződése. E szerint az MTVA-nak a 2019/2020-as idény négy hazai kupaselejtezője – amelynek végén az FTC bejutott az Európa-liga csoportkörébe – 205 000 eurójába került (73 millió forint).
A listát böngészve az is látszik, hogy a magyar futballcsapatok selejtezőit rendszeresen közvetítő, 2020-ban 85 milliárd forintos állami támogatásból működő MTVA korábban mindig évről évre állapodott meg az adott bajnoki szezonban kupaindulást kivívó csapatokkal, sőt egy-egy találkozóról szóló külön megállapodások is születtek. A mostani kupaidényre a Budapest Honvéddal (immár Kispest Honvéd néven szerepelnek) és a felcsúti Puskás Akadémiával is szerződtek. Az Európa-liga selejtezőjében indult Budapest Honvéd selejtezőiért 132 000 eurót (47 millió forint) fizettek, a klub a négykörös selejtező második fordulójában búcsúzott. A felcsúti Puskás Akadémia egyetlen találkozójának képernyőre tűzése pedig 55 ezer euróba (20 millió forint) került. A szerződéseket augusztus végén kötötték, és csak egy idényre szóltak (a koronavírus-járvány miatt a Bajnokok Ligája- és az Európa-liga-selejtezők egyfordulósak voltak). A Mol-Fehérvár csapatával kötött szerződést nem töltötték fel, ugyanakkor a korábban Európa-liga csoportkörbe jutó együttes két hazai, 2019-es selejtezője 55 000 euróba (20 millió forint) került.
Az FTC Zrt.-vel viszont három évre szóló szerződést kötöttek, vagyis az MTVA-nál vélhetőleg abban bíznak, hogy a következő években a Fradi mindig kiharcolja a magyar bajnokságban a nemzetközi indulás jogát, ebben azonban nem lehetnek biztosak, lévén a verseny nyílt. Hogy mégis mi indokolja a hosszú távú megállapodást, a médiaszolgáltató alaptól próbáltuk megtudni. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy mi történik akkor, ha az FTC lemarad a nemzetközi kupáról, visszajár-e valamennyi pénz. Lapzártánkig viszont nem érkezett válasz az MTVA-tól.
Az M4 sportcsatornán szimbolikus jelentőségű sportesemények láthatók. A 2021-re halasztott – részben budapesti rendezéssel, a magyar válogatott részvételével tartandó – futball-Európa-bajnokság közvetítési jogát 6,6 millió euróért (2,1 milliárd forint) vásárolták meg. A közmédia közvetíti a szintén idénre halasztott tokiói nyári olimpiát is. Ennek jogait – több másik olimpiával együtt – korábban vásárolták meg 4,6 milliárd forintért az Eurosportot is tulajdonló Discovery társaságtól.
A közvetítési jogok tarifaemelkedése az előző időszakban sem lassult. A Formula–1 közvetítési jogaiért a magyar futam gyártásával együtt 36 millió dollárt (10,6 milliárd forintot) fizettek a 2020–2023- as szezonra (az előző ciklusban ugyanez még 29,5 millió dollár volt).
Ugyanakkor idén járnak le a futball Bajnokok Ligája hároméves közvetítési jogai – jelenleg az MTVA a legértékesebb, a mindkét játéknapon az első választás lehetőségét tartalmazó csomag birtokosa. Azt, hogy mely televíziós társaság közvetítheti a 2021 és 2024 közötti időszakban a nagy európai klubok nemzetközi vetélkedését, egyelőre nem tudni. Ezzel összefüggésben is kérdeztük az MTVA-t, de erre a felvetésünkre sem válaszoltak.
(A 2020-as jogok számításában a 2021. január 7-ei MNB-árfolyamot vettük figyelembe. Euró: 356,78 Ft; dollár: 290,80 Ft)
A cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/3. számában jelent meg január 15-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2021/3. számban? Itt megnézheti!