A kutyák sokszor emberibbek, mint az emberek maguk

A kutyák sokszor emberibbek, mint az emberek maguk

Kiss Attila szánhúzó kutyái (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Dzsipben zötyögünk a Havasokban, a magnóból country szól. Az út göröngyös, a visszapillantó tükörre függesztett rózsafüzér napellenzőtől napellenzőig himbálózik. Odakint a táj mesebeli: bár a fenyőfákat már vastag hó fedi, a közelben eredő Szamos még szilaj hegyi patakként csörgedezik. Kiss Attila óradnai plébános arcán akkor jelenik meg a legszélesebb mosoly, amikor autója hőmérőjére pillant a hóhatáron.

 – Ez az, testvérek, mínusz egy fok, lesz fent jó világ! – mondja, majd azzal a lendülettel fel is kanyarodik a szerpentinekre. A plébános úgy számol, hogy odafent így akár mínusz kettő fok is lehet, ami szerinte nem rossz, bár az igazi a mínusz 3-4 lenne, amikor rendesen meg is fagy a hó, „nem csak úgy karmolgatja” a felszínét a hideg. A jól megfagyott havon siklana ugyanis a legjobban a székely zászló motívumával díszített kutyaszán, amelyet a dzsipünk után húzunk a kanyargós utakon.

A járművünk rakodóterére erősített, szalmával kibélelt szállítókennelekben pedig tíz husky utazik. Óradna római katolikus plébánosa ugyanis kutyaszánhajtó világbajnok, őt és sekrestyését, Annus nénit kísérjük most edzésre.

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!