Miért lehet ennyire népszerű Fodor Ákos?
A Vates bögréi Fodor Ákos versével (Forrás: Vates.hu)

Negyven-ötven éve ezt még nem lehetett volna megjósolni. A világ persze a rövidebb műfajok, gyors feldolgozási kényszer felé haladt már akkor is. Nem az ezeroldalas nagyregényekkel lehetett eljutni tömegekhez. Mégis kellett a közösségi média valósága ahhoz, hogy ma Fodor Ákos nevét olyanok is ismerjék, akik könyvet sem sűrűn vesznek a kezükbe. Nem is a verseskötetei címeit sorolják ők sem. Sűrűn lájkolják viszont a szép tájképekre, romantikus giccsekre írt megindító kétsorosokat. Mondjuk, a Szerelem címűt: „Ahogy a szél meglebbenti a függönyt: / nem a függöny, nem a szél. A lebbenés.”

A költőt haikui persze már életében népszerűvé tették, és részben ennek is tudták be, hogy a szakmai elismerések kevésbé érkeztek. Írtak róla a lapok, számontartották műveit, hogyne. De ahogy ma, úgy akkor is volt némi gyanakvás vele szemben. Tömegkultúrának tudták be, így nem siettek a dicsőségét zengeni. Az idei, kettős évforduló jó alkalom arra, hogy elgondolkodjunk Fodor egykori és mai népszerűségén. Tíz éve, 2015. február 21-én hunyt el, és nyolcvan éve született a költő, akivel újabban már pólón, bögrén és telefontokon is találkozhatunk.

Nem meglepő az sem, kik népszerűsítik az utóbbi években őt. A Vates művészeti ruházati márka kollaborált már Simon Mártonnal, pólóra nyomtatta Süsüt, Dr. Bubót és a Mézga családot. Fodor Ákosnak is bérelt helye lett a popkultúra szupersztárjai között. Slammerek kedvence, akik tőle tanulnak blikkfangot. Rendszerváltás után született hipszter fiatalok retró élménye. Fodor Ákos az a XX. századi költő, aki mintha csak itt élne köztünk, és Instagram-oldalán gyűjtené a lájkokat rövid, frappáns szövegeivel. Az évforduló is megihlette a Vatest, a minták egyszerűsége pedig jól jelzi, hogy a költő neve azonnal eladja a terméket. Vegyük csak a hímzett fekete pulóvert, melyen mindösszesen ez a szöveg található folyóírással: „3 negatív szó // nincs / semmi / baj”. Egyszerű? Hogyne. Hatásvadász? Nyilván. Hatásos is? Nem véletlenül hivatkoznak ők is az egyik legismertebb Fodor-haikuként rá.

• Kik inspirálhatták Fodor Ákost?
• Miért kerülhették el a díjak a költőt?
• Miért nem lehetett társasági eseményekre járni Fodorral?

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!