
Legfeljebb minden ötödik kormányhivatali dolgozó esetében gondolta úgy a felettese, hogy részt vett a koronavírus elleni küzdelemben, és így jogosult a miniszterelnök által bejelentett tíz nap extraszabadságra – értesült a Magyar Hang. Szakszervezeti vezetők szerint ez az arány „nevetséges”, a hivatali alkalmazottak ugyanis végig a frontvonalban voltak.
A kormányhivatali dolgozóknak átlagosan 15–20 százaléka kap majd fejenként tíz nap pótszabadságot a koronavírus-járvány elleni védekezésben való részvételéért – derült ki a Magyar Hang közérdekűadat-igényléseire adott válaszokból. Ez azt jelenti, hogy az összesen több mint 32 ezer kormányhivatali alkalmazottból nagyjából ötezer dolgozó veheti ki az extra pihenőidőt. (A 19 megyei, valamint a fővárosi kormányhivatal közül csak 18 helyről érkezett válasz lapzártánkig, az ezekre az adatokra kiterjedő összesítésünk szerint 31 519 alkalmazott közül 4763 ember kapta meg a kedvezményt.)
Mint arról lapunk is beszámolt, Orbán Viktor kormányfő júniusban ígérte meg, hogy a pandémia elleni védekezésben résztvevők – egészségügyi és rendvédelmi dolgozók, katonák, a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szféra alkalmazottai, valamint a kormányhivatali dolgozók – tíz nap pótszabadságot kapnak, amelyet 2022. december 31-ig kell nekik kiadni. A feletteseknek július 23-ig kellett eldönteniük, hogy beosztottjaik közül hányan jogosultak a kedvezményre.
Erről szól még a cikk
• Melyik megyében jártak a legrosszabbul a dolgozók?
• Mit gondolnak a 10-15 százalékos arányról a szakszervezetek?
• Mekkora a létszámhiány a kormányhivatali dolgozók között?
A teljes cikket a Magyar Hang október 8-án megjelent, 2021/41. számában olvashatja el (tartalomjegyzék itt). Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!