A médiapokolba vezető út kikövezése

Régen minden jobb volt. Nem. A nosztalgia azonban veszélyes szer, már a fogyasztásának első minutumában átszínezi a múltat, átrajzolja a történéseket, édes ízt ad, üde zamatot még az egykoron keserű történéseknek is, hogy tényleg olybá tűnjék: annak idején egyenesebb volt az egyenes, derékszögűbb a 90 fok, a kékebb égről pedig derűsebben cirógatta bőrünket a kora tavaszi napsütés. Ám a nosztalgia sem mindenható, a magyar média megszépítésén például csúnyán elhasal. Újságírásunkkal ugyanis mindig baj volt.

Már majdnem azt mondtam, hogy olyan nagyot ne ugorjunk vissza az időben, induljunk a rendszerváltástól, de atyaég, több, mint három évtizede, és most némi szomorkás szembenéző szünetet kell tartanom, aztán visszajövök. Szóval. Pályakezdő önkormányzati újságíróként meghatározó szakmai élményem, hogy nem lehet csak úgy mindenről írni. Mert a polgármester, aki ráadásul a lap kiadója, és a jegyző meg ez és az a képviselő, nem beszélve a település nagy hatalmú vállalkozójáról, ez a hivatal, amaz a hivatal, nem a mi dolgunk, hogy mindenféle bütykökre tapossunk. Azért próbálkoztunk ezzel-azzal, rendre szőnyegszél lett a vége.

A teljes cikket a Magyar Hang november 25-én megjelent, 2022/48. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!