Vietor: […] De hiszen a központi bizottság döntött… Kollektív döntés volt. Egyhangú…
Magnus: Mindig egyhangú, ha nem vállalható.

Az egyetemi előadóterem pulpitusán hever a Somogy kulturális folyóirat 2010/1-es száma. Míg szállingóznak a diákok, gyorsan belelapozok. Marafkó László Halálfogytiglan (Túlvilági játék két részben) című dialógusánál nyílik, abból az idézet. Nekem az olvasás újabban – rossz szokás – olyan, mint a kanóc: csak arra való, hogy a robbanni vágyó gondolatot összekösse a szikrával. Nem is haladok tovább, ami kellett, megkaptam ennyiből. Sokadik éve forgatom a különféle összesítéseket: TOP 100 magyar bor, Winelovers 100, Vince-díj, Vinagora – hogy csak párat említsek. S rendre ez az érzésem. „Mindig egyhangú, ha nem vállalható.” Hogy miért?

Egyiknél az első tízben három aszú (rögtön a három dobogós helyen), majd hét vörös – fajtaként és cuvée-ben is jellemzően népszerű francia fajták (pinot noir, cabernet sauvignon és franc, merlot). A második decima hasonló, de ide már befér egy olaszrizling és egy rozé(!) is. Húszon kívül valamelyest szaporodnak a fehérek, zömük furmint vagy sauvignon blanc, chardonnay, olaszrizling. A harminchatodik nyomokban traminit tartalmaz, aztán ötvenkettedikként érkezik a rendszerhiba, egy prémium Irsai Olivér. Ötven fölött gyakorodnak a rozék, könnyebb fehérborok; beférkőzik egy szürkebarát, majd feltűnik az újabb (s utolsó) Irsai egy dekoratív királyleányka–chardonnay vokállal. A másik két tallózott lista igen hasonló, csak még nagyobb vörös- és aszúdominanciával – muskotály nélkül (s pár igen meglepő, PR-gyanús választással).