A megszólalás ára

Ne mi nyerjük a legtöbbet – hangzott az ezredfordulón érvényes iránymutatás, amikor az volt a kérdés, hogyan lehetne összhangba hozni Orbán Viktor politikai hatalmát az Orbán család személyes gazdagodásával. Az akkoriban keletkező tényfeltáró cikksorozatok ugyan közéleti viharokat váltottak ki, ám magát a gyarapodási folyamatot nem akasztották meg.

Lánczi Andrástól tudjuk, hogy amit mások korrupciónak neveznek, „az a Fidesz legfőbb politikája”, s habár ő a klientúraépítésre gondolt, ez magára az uralkodó családra is vonatkozik. A személyes éhségen túl a hatalmi stratégia részévé vált a kulcsfontosságú gazdasági pozíciók – beleértve ebbe az uniós források megcsapolásának lehetőségét – megszerzése rokonokon és strómanokon keresztül. A valahai „több mint kormányváltás, kevesebb mint rendszerváltás” nyomvonaláról letérve ez már rendszerváltás és több mint korrupció: a rendszer lényege a politikai hatalom és a gazdasági hídfőállások egyidejű elfoglalása, valamint a személyes gazdagodással közös logikájuk. Mindez azonban jó ideig viszonylagos rejtőzködés közepette zajlott, mert bár Hatvanpusztát nehéz elrejteni, dicsekedni sem szokás vele. Vagy például Rogán Antal helikopteres kalandjai az azokat leleplező Népszabadság életébe kerültek, de utána Rogán évekre eltűnt a nyilvánosság szeme elől. Néhány éve azonban már más szokás dívik, megkezdődött a pénz nyilvánosságbeli tisztára mosásának kísérlete.